Szombathely zenei életének kezdettől meghatározó műhelye volt az eleinte egyesület, később városi, majd állami fenntartású zeneiskola, melyben országos hírű művészek tanítottak, és vetették meg a zenei nevelés alapjait. Minden korszakban akadt olyan nagy formátumú zenepedagógus, aki az igazgatói teendőket is vállalva képes volt nemcsak megőrizni, de tovább is fejleszteni az iskolát, növelve regionális és országos jelentőségét, és ehhez számos elkötelezett művészi és pedagógiai vénával megáldott partnert talált.
Szombathely polgárosodása az 1900-as évek elején jutott arra a szintre, hogy a zenei életben megjelenjenek olyan kulturális szerveződési formák, mint a Zenekedvelők Egyesülete, melyet a város legagilisabb aktív muzsikusai hívtak életre – dr. Gyöngyösi Tivadar ügyvéd, Berzsenyi Janosits József építészeti mérnök (Liszt Ferenc tanítványa), Knebel Jenő udvari fényképész és dr. Stadler Izidor ügyvéd. Az egyesületnek rövid idő alatt 400 tagja, a városnak kitűnő zenekara lett, és a vezetőség hamar rájött, hogy igazi zenei életről és fejlődésről csak akkor lehet szó, ha a zenei nevelésről „megfelelő gondoskodás történik”. Két éven belül meg is szervezték az egyesület első zeneiskoláját, amely hegedű és zongora tanszakkal kezdte meg működését, az iskola vezetésére pedig sikerült megnyerni Balassa Kálmánt. A nagy hírű hegedűművész a zenei főiskola tanítási anyagához igazította az iskola tananyagát, ezzel egy jól átgondolt zenei nevelés alapjait vetette meg. Az első Balassa-tanítványok közé tartozott Koncz János, akinek rövid életútja a Zeneakadémia katedrájáig és Európa rangos koncertpódiumaiig ível.
Balassa Kálmán személye szerves összeköttetést teremtett az iskola és a zenekedvelők egyesülete között: kiválóbb növendékeit bevezette az egyesület zenekarába. A fejlődéssel az egyesület anyagi ereje nem tudott lépést tartani, ezért az iskola működése pár évig szünetelt. Dr. Stadler Izidor és Knebel Jenő erőfeszítéseinek köszönhetően 1909-ben újra életre kelt, és az 1916/17-es tanévtől már mint városi kultúrintézmény működött. Közvetlen felügyeletét 10 fős zeneiskolai bizottság látta el, melynek tagjait a városi közgyűlés választotta, elnöke pedig Szombathely mindenkori polgármestere volt.
Az iskola Belső Szervezeti Ügyrendje szerint a tananyag „teljesen azonos a m. kir. zeneakadémiáéval, de minthogy az iskola elsősorban nem művészképzésre, hanem a zeneművészetnek minél szélesebb körökben való megkedveltetésére és terjesztésére van hivatva, és így a kevésbé tehetségeseket sem lehet mereven elutasítani, azért ugyanazon tananyag, mely az orsz. magy. kir. zeneakadémián 10 évre van megállapítva, az a szombathelyi városi zeneiskolánál 13 évre van beosztva…” Az iskola tanítási rendszerét három „tanfolyamban” határozza meg, úgymint:
- Alapfokú tanfolyam: a zongora tanszakon öt, a hegedűtanszakon három év;
- Középfokú tanfolyam: a hangszerjáték, valamint a zeneelmélet alapismereteinek tanításával az akadémiai tanfolyamra készít elő négy év alatt;
- Az akadémiai tanfolyam elméleti és gyakorlati úton a művészi pályára készít elő négy év alatt.
Csikor Elemér igazgató folyamatosan munkálkodott az oktatás színvonalának emelése, a körülmények javítása és a tantestület építése érdekében. Ebben segítségére volt a Közoktatásügyi Minisztérium rendelkezése (1934), mely „az iskolákban működő tanároknak a magán-zenetanítást megtiltja”.
A zeneiskola felügyeletét a közoktatási miniszter az 1941/42. tanévvel a „tankerületi kir. főigazgatóság hatáskörébe utalta. Ezzel a zeneiskolákat a közoktatás keretébe iktatta.” A tankerület zeneiskoláinak szaktanulmányi felügyeletével Balassa Kálmánt bízta meg, ezzel a szombathelyi városi zeneiskola a tankerület zeneiskoláinak mintegy a központja lett. 1943-ban a keszthelyi zeneiskola a szombathelyi zeneiskolához kapcsolódott, 1945-re pedig Kőszeg csatlakozását is tervezték.
Az igazgatók tevékenységének helyi irányítója az ötvenes évekig a városi zeneiskolaszék, majd a tanács oktatási osztálya lett, és mivel a korszak politikai vezetése a zenei népművelésnek nagy társadalmi jelentőséget tulajdonított, és lépéseket tett a zeneoktatás fejlesztése érdekében, az iskola vezetősége maga kérte a városi zeneiskola államosítását, ami 1950. január 1-jével meg is történt.
Az iskola kiváló tantestületének rövid ideig tagja volt Rados Dezső, aki később a budapesti Zeneakadémia tanára lett. Tizenöt éven át tanított Szombathelyen a Hubay-tanítvány hegedűművész, Szendéné Bárdos Alice. Balassa Kálmán munkáját az 1941/42-es tanévtől Mezey Mária folytatja 1954–61-ig az igazgatói teendőket is ellátja). Zongorát tanított Takács Jenő zeneszerző (1942) és a kiváló zongorista, Bachmann Tibor (1956-ig). Ujfalussyné Mándy Margit az éneken és karéneklésen kívül zenei óvodát is vezetett.
Csikor Elemér 32 éves igazgatósága alatt négy főtanszak működött: a zongora, a hegedű, a később induló gordonka és ének kisebb megszakításokkal, gyakori tanárváltásokkal. Az 1916/17-es tanévben mellékszakon bevezették a zenediktálást, a zeneelméletet, az összhangzattant és a karének oktatását is. Az elméleti képzés mellett a kamarazene is bekerül a tantárgyak közé. A fúvós tanszak megszervezésére 1941-ben került sor.
A tandíjakat úgy állapították meg, hogy az alsó osztályokban kevesebb legyen, hogy minél többen beiratkozhassanak, a felsőbb osztályokban pedig az előmeneteltől függően kaphattak a diákok kedvezményt. Az inflációs időben (1934-ben) a tandíjakat csökkentették. A tehetséges növendékek felkarolása érdekében a zongorával nem rendelkezők gyakorlási lehetőségét a zeneiskola hangszerein oldották meg.
A házi hangversenyeken kívül rendezett nyilvános növendékhangversenyekre többször reagált a helyi sajtó, így a kritikákból következtetni lehet a koncertek magas színvonalára. A város élénk koncertéletére jellemző, hogy a hangversenyeken a klasszikusokon kívül Bartók Béla, Kodály Zoltán, Kadosa Pál és számos más kortárs zeneszerző művei is elhangoztak (ez ma is így van), a koncerteknek gyakori fellépői a zenetanár-művészek (Bárdos Alice, Knebel Márta, Kartner Margit). A Zenebarátok Egyesületének rendezvényein 1920 és 1940 között olyan előadók és zeneszerzők szerepeltek, mint például Dohnányi Ernő, Fischer Annie, Ungár Imre, Wanda Luzatto. 1934 márciusában Bartók Béla a Kultúregyesület Zenekarával – a rotterdami világpremier és a magyar rádióbeli elhangzás után – Magyarországon először játszotta hazai koncertteremben a Magyar parasztdalok meghangszerelt változatát.
Az 1943/44-es tanév végén a növendékkoncertek elmaradnak, és az 1945-ös évkönyv sem jelent meg, de a zeneiskola fontossága az 1944–50 közötti időszak társadalmi, politikai átalakulásai idején is megmaradt. 1949-ben kerül a zeneiskolához Lendvai Ernő zenetudós, Bartók-kutató és felesége, Tusa Erzsébet zongoraművész. Az iskolában folyó munkát kisebb megszakításokkal Balassa Kálmán és Heintz Fülöp irányította megbízott igazgatóként.
A Bartók Béla nevét fölvett zeneiskola – fő feladatán, az ifjúság zenei nevelésén túl – folytatta a város zenei életének alakítását, szervezését. A tanárok rendszeresen koncerteztek, élvonalbeli vendégművészek adtak hangversenyt a múzeum, majd a Tanítóképző Intézet dísztermében.
Kíséretüket a főleg zeneiskolai tanárokból és magasabb osztályos növendékekből álló szimfonikus zenekar látta el Lendvai Ernő, Simon Jenő, majd Petró János irányításával. Ez az együttes a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar közvetlen jogelődje.
A Bartók Béla Zeneiskola nevét eleinte a kamarazene-fesztiválok tették ismertté. Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Eger találkozóin az iskola a modern magyar kompozíciók bemutatásával hívta fel magára a figyelmet. A hatvanas évek elejétől csökkent a zongora egyeduralma, és népszerűbbekké áltak a zenekari hangszerek. Ekkor indult a fa- és rézfúvós tanszak tanítása, mely a hetvenes évek elejére szinte teljes körűvé vált.
Az 1960-as évektől egyre inkább erősödött a zeneiskola mint térségi központ szerepe. Ennek lett fóruma 1967-ben az új igazgató, Tibold Iván által – a szombathelyi növendékek és vidéki iskolák tájékoztatására – alapított Forrás, a megye zeneiskoláinak kéthavonta megjelenő folyóirata. Tibold Ivánt 1975-ben megbízták a szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskola művészeti tevékenységének szervezésével, irányításával, majd a négy osztály kiépüléséig a művészeti igazgató feladatait is ellátta. Az alap- és középfokú oktatás egységének gondolata azonban – évtizedekkel megelőzve a mai iskolatípusokat – helyszűke miatt nem lehetett tartós. Felépült viszont a zeneiskola új épülete, amely a hangversenytermet is magába fogadta, otthont adott a város Szimfonikus Zenekarának, valamint itt próbált az Erkel Kórus is évtizedeken keresztül.
Az 1975-ben átadott Bartók-terem lett minden jelentős nagy városi rendezvény színhelye is, amellett, hogy a Szimfonikus Zenekar állandó próbaterme.
Tibold Ivánt a hegedűtanítás problémája kezdettől foglalkoztatta. Ennek a gondolkodásnak a része, hogy országos versenyre hívta a tanszak legjobb zeneiskolás és szakközépiskolás növendékeit. A szombathelyi születésű világjáró hegedűművészről, Koncz Jánosról elnevezett Országos Hegedűversenyt 1974 óta háromévente rendezi meg a zeneiskola. „A díjazottak szinte kivétel nélkül, de még a jutalmazottaknak is több mint a fele lett hivatásos muzsikus. Ez mutatja a verseny alapvető jelentőségét: itt mód és lehetőség nyílt és nyílik a főiskolai utánpótlás megismerésére, felmérésére, és szükség esetén megfelelő tanács, útbaigazítás nyújtására, ami megkönnyítheti a növendék haladását” – írta a Parlando folyóiratban Halász Ferenc, az 1989-es verseny zsűrijének elnöke, kiemelve a versennyel kapcsolatos módszertani tapasztalatcserék jelentőségét.
Tibold Ivánt pedagógiai érzéke, állandó tudásvágya, kollégáinak és önmagának felismert hiányosságai ösztönözhették arra, hogy találjon egy posztgraduális továbbképzési formát – így született meg a Nemzetközi Bartók Szeminárium, amelynek nagyszerű művész-pedagógusokat nyert meg előadóként. „Országos viszonylatban évek óta megoldatlan problémát jelentett a zenepedagógusok korszerű szakmai továbbképzésének kérdése. Többféle módszerrel, sűrített tematikával, főként a szorgalmi időn kívül lebonyolított elméleti továbbképzések kampányszerűségével szemben a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában sikerült egy olyan továbbképzési szisztéma megvalósítása, amely elsősorban a gyakorlati munkát állította középpontba” – írta 1976-os beszámolójában az igazgató.
A Tibold Ivánt – aki 30 évet töltött a zeneiskola élén – követő igazgatók ismerték és ma is tisztelik a hagyományokat, változtatni csak annyit kívánnak, amennyi az iskola színvonalas működésének megőrzése érdekében feltétlenül szükséges. Többek között a zeneiskola növendékeinek évről évre kimagasló teljesítménye, országos és nemzetközi sikereik is jelzik, hogy a több mint százéves iskola eredményei méltók ahhoz a szakmai mércéhez, amelyet az alapítók oly magasra tettek.
A Bartók Béla Zeneiskola honlapja: http://www.bartokzi.hu/
