A Miskolci Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 2007-ben Miskolc két legnagyobb zeneiskolájának összevonásával jött létre. A két intézmény nagyon különböző tradíciókra épül, és a város két, egymástól távoli városrészében (a belvárosban és Diósgyőrben) működik. Egyesítésükkel egy olyan, szinte az egész várost lefedő zeneoktatási intézmény jött létre, amely nemcsak a megye központi zeneiskolájaként ismert, hanem országos szinten is komoly szakmai rangot vívott ki magának.
Egressy Béni Zeneiskola
Miskolcon a zeneoktatás kezdete 1897-re nyúlik vissza, amikor a város vezetői a zenei élet alapját akarják lerakni Miskolcon, mivelhogy „a város fejlődik, fejlődnie kell művészeti téren is!” A város fennhatósága alatt létrehozott zeneiskola első épületét a régi kórházban jelölték ki, és igazgatójának Lányi Ernő zeneszerzőt, az egri székesegyház karnagyát hívták meg. Az 1901 októberében kezdődő tanításnak olyan tanárokat tudtak megnyerni, mint például Recht Sándor, a Magyar Királyi Operai Zenekar hegedűművésze, Joachim József tanítványa. A tananyagot 8 évfolyamra osztották el. A legelső évben 121 növendékkel indult az oktatás. A Zeneiskola és a Miskolci Daláregylet között nagyon bensőséges, szoros kapcsolat állt fenn. Miután 1906-ban Lányi Ernőt elhívták Szabadkára az ottani városi zeneiskola vezetőjének, az igazgatói teendőkkel Recht Sándort bízták meg. Ebben az esztendőben költözött ki az iskola a régi kórházi épületből, és pár éven keresztül különböző lakásokban folyt az oktatás.
A zongora és a hegedű hangszeroktatáson kívül melléktárgyként zeneelméletet, összhangzattant, karéneket, zenetörténetet, szavalást és olasz nyelvet is tanított az iskola, amely a budapesti zeneakadémiával szoros kapcsolatot biztosított azzal, hogy vállalta a vizsgázni óhajtó növendékek kiképzését.
A városi Zenepalota megépítésével 1927-ben végre méltó otthona lett Miskolcon a zeneoktatásnak. Az ünnepélyes felavatás napján a Miskolc Városi Zeneiskola elnevezést megváltoztatták Miskolc Városi Hubay Jenő Zeneiskola névre. Az intézmény a II. világháborúig több mint 10 ezer növendéket tanított. Országos hírű lett közülük Fasang Árpád és Venetianer (Vándor) Sándor, nemzetközi hírű Zöldy Sándor.
A Zenepalota 1945 után is a zeneoktatás otthona maradt, 1952-ig alap-, közép- és felsőfokon. Akkor azonban az oktatási szinteket szétválasztották és a zeneiskolát kitelepítették. A zeneiskola felvette Egressy Béni nevét, vezetésére Erdélyi Lászlóné kapott megbízást. Az önállósodás után hét kinevezett tanárral, négy hangszeres tanszakon folyt az oktatás, és hamarosan megszervezték az iskola ének- és zenekarát is. Az évek során a növendékek, a zenetanárok és az oktatott tanszakok száma is fokozatosan növekedett. A legtehetségesebb növendékek nemcsak hangversenyeken, zenei versenyeken, ének- és zenekari koncerteken, hanem külföldi vendégszerepléseken is (részvétel Wartburg várának jubileumi ünnepségén, cserekapcsolat a Berlin-Köpenick Zeneiskolával) bizonyították az intézményben folyó zeneoktatás magas színvonalát. Különlegességnek számított a Dalcrose-módszer szerinti „Ritmika” kísérleti oktatása Erdélyi Lászlóné vezetésével. Ő 1969 után – a magyar zenetanítás nagyköveteként – Finnországban folytatta zenepedagógusi munkásságát.
A növendéklétszám, valamint az oktatott tanszakok számának növekedése miatt a zeneiskola 1978-ban jelenlegi helyére, a volt 7. sz. Általános Iskola épületébe költözött, melynek felújítását részben az épület statikai állapota indokolta, másrészt az, hogy tantermeit alkalmassá kellett tenni zeneoktatás céljára. A felújítás idején a város különböző általános iskoláiban oktatták a növendékeket. A küzdelmes korszakot követően aztán már egy 35 szaktanteremből álló, hangversenyteremmel, zeneműtárral, valamint parkosított udvarral rendelkező, korszerűen felszerelt zeneiskolában folyik az oktatás a Palóczy utca 4. szám alatt. A zenetanulás iránti igény szükségessé tette külső tagozatok létrehozását (Encs, 1986; Alsózsolca, 1987; Szikszó, 1991; Bőcs 1992), amelyek néhány év után önállósodtak.
A szakmai munka középpontjában a hangszeres és énekesképzés áll, valamint az elméletoktatás is magas színvonalú. Miskolcon mindhárom szinten magas minőségben folyik a zeneoktatás, így évtizedek óta az Egressy-zeneiskola fogadja a leendő zenetanárokat hospitálásra, gyakorlati tanításra, államvizsgáztatásra. Sok külföldi vendég is járt már az iskolában, hogy tanulmányozza a Kodály-módszer gyakorlati alkalmazását.
Számos növendék kimagasló egyéni teljesítménye mellett az együtténeklés, a közös muzsikálás örömét nyújtják az iskola együttesei. Az énekkar, a zenekar, az ütőegyüttes, valamint a Big Band számos hazai és külföldi versenyen, zenei fesztiválon részesült szakmai elismerésben.
Az iskola maga is több évtizede rendez zenei versenyeket, találkozókat. A legnagyobb múltú rendezvény az Észak-magyarországi Zeneiskolások Gordonkás Találkozója, amely 1978-tól fokozatosan bővült regionális méretűvé, majd felvette a kezdeményező Gombás Ferenc gordonkaművész nevét. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Zeneiskolások Hegedűs Találkozóját 1989-ben, a Megyei Furulyás Találkozót pedig 1994-ben rendezték meg első alkalommal. Ugyancsak nagy érdeklődés övezte az iskola által szervezett Vrana József Ütős és Dobos Fesztivált, amelynek a Művészetek Háza adott otthont.
Az Erkel Ferenc Zeneiskola
1949. október 1-jén alakult meg Diósgyőr-vasgyári Zeneiskola néven a Vasas Szakszervezet fenntartására alapított intézmény, a település gazdag zenei hagyományaira építkezve. A 19. század utolsó három évtizedében a kohászati nagyüzemek felépülésével párhuzamosan kialakult Diósgyőr község művelődési élete is. A gyárigazgatóság támogatta a közművelődéshez kötődő kezdeményezéseket, így 1873-ban megalakult a Diósgyőr-vasgyári zenekar. Mivel nagyon kellett az utánpótlás, a vonós hangszereken játszó zenekari tagok közül néhányan – katonazenészek bevonásával – zenetanfolyamot indítottak. Ez az oktatási forma egészen a II. világháború végéig jól szolgálta a zenekari muzsikusok képzését. A háború után újra igény jelentkezett a zenei képzésre: elsősorban a zenekari tagok, a Forrai István vezette Vasas Énekkar tagjai és más, zene iránt érdeklődő szülők szerették volna gyermekeiket taníttatni. 1946-tól zongora- és hegedűoktatás kezdődött Szűcs Ilona zongora- és Vancsó Dezső hegedűtanár közreműködésével, amit a szakszervezet támogatott.
A zeneoktatás iránt érdeklődő szülők szerették volna elérni, hogy a zenetanítás „hivatalos” formát öltsön. Kezdeményezésükkel a gyár vezetősége is egyetértett, így 1949 tavaszán a kohászat vezérigazgatója megbízta Szűcs Ilonát a zeneiskola megszervezésével. Az intézmény alapítását az oktatási minisztérium illetékes előadója, Czövek Erna és a Vasas Szakszervezet is támogatta, de az iskolaalapításhoz szükséges pénzügyi alapot helyben kellett megteremteni. A négy diósgyőri nagyüzem – a kohászati, a gépgyár, a nehézszerszám-gépgyár és a téglagyár – szakszervezeteinek kulturális alapjából áldoztak a zeneiskola létesítésére. A Diósgyőr-vasgyári Zeneiskola első igazgatója Szűcs Ilona lett. Az intézmény szervezeti rendjének kialakításával Forrai István igazgatóhelyettest bízták meg, míg a felügyelő hatóság a Vasas Szakszervezet volt. Az újonnan alapított intézmény nem kapott önálló épületet. Központjában, a vasgyári fiúiskolában egy irodahelyiség és egy kis tanterem állt a zeneiskola rendelkezésre egész nap. Ezenkívül délután néhány további helyiségben tartottak zeneórákat. A tanítás nagyobb része a vasgyári lakótelep különböző pontjain folyt: az étteremben, a zenekar próbahelyiségében, a Grómusz tánciskolában, a régi Bartók Művelődési Házban. Zongora, hegedű, szolfézs és ének szakon okleveles tanárok tanítottak, míg a többi hangszert vasgyári zenekar tagjai oktatták. A zeneiskola szakmai irányítását Forrai István igazgatóhelyettes látta el az intézmény 1951-es államosításáig. Az 1960-as évek elején a zeneiskola hatóköre a vasgyári lakótelep körzetéből egyre inkább Diósgyőrbe helyeződött át, így ott is meg kellett oldani a tanítást. Először az előképzősök kerültek a Kilián-déli általános iskolába, a Vár utca 5. szám alatti klubhelyiségben zongora- és szolfézstanítás kezdődött, míg a felépült Ady Művelődési Házban hegedűtanítás indult 1961-től. A diósgyőri zeneoktatás helyzetének megoldását 1973- tól a Puskás Tivadar utcai két, volt egyházi iskola épületének megszerzése jelentette. Az Erkel Ferenc Zeneiskola 1994-ig két helyen, a vasgyári Kabar utca 4. és a diósgyőri Puskás Tivadar úti épületben működött. Ekkor a tanulólétszám meghaladta az 500 főt, az alkalmazottak száma 35 fő volt. Az anyaiskolán kívül három kihelyezett tagozaton is folytatták a tanulók elméleti és hangszeres oktatását: Emődön, Kondó és Varbó községekben. 1994. szeptember 1-jétől az emődi tagiskola Reményi Ede Zeneiskola néven önálló intézménnyé vált. 1994. november 20-án a diósgyőri Kiss tábornok út 57. szám alatti épületben indulhatott az új tanév a korábbiaknál ideálisabb feltételekkel, kedvezőbb működési lehetőségekkel. Az iskola történetében először, végre egyetlen épületben folyhatott a nevelő-oktató tevékenység.
