…Értéktár adatbázis…

Terézvárosi Tóth Aladár Zeneiskola AMI

  1. Home
  2. 100 éves iskoláink
  3. Budapest
  4. Terézvárosi Tóth Aladár Zeneiskola AMI
  1. Home
  2. 1918 előtt alapított iskolák
  3. Terézvárosi Tóth Aladár Zeneiskola AMI
  1. Home
  2. 100 éves iskoláink
  3. Terézvárosi Tóth Aladár Zeneiskola AMI

1903. szeptember 1-jén Fodor Ernő olyan iskolát teremtett Budapesten, Terézváros szívében, amely az első iskolarendszerű zeneoktató műhely, ily módon a magyar alapfokú zenepedagógia egyik „értéktára” lett. A ma is alkalmazott zenepedagógiai elvek és módszerek „kohója”, fontos tapasztalati hely, „gyakorlóterep” a zenei nevelés kiemelkedő alakjai

számára, akik tankönyveket, hangszeres iskolákat alkottak, lefektették a mindenki számára elérhető hungarikumnak számító állami hangszeres zeneoktatás alapjait.

_

Az alapítástól az államosításig

Az iskola alapítója, Fodor Ernő (1878–1944) elszegényedett földbirtokos családban született. Tanulmányait a Nemzeti Zenede után a Magyar Királyi Zeneakadémián folytatta, ahol 1902-ben szerzett oklevelet. Már a Zeneakadémia növendékeként tapasztalta a zenei előkészítő tanfolyamok és szakképzett zenetanárok hiányát, és megszületett benne egy alapozó zeneiskola megalapításának ötlete. Miután diplomáját megszerezte, európai koncertturnéra és tanulmányi körútra indult, tanulmányozta Bécs, Berlin, London, Róma zenei tanintézeteit, és kész tervvel érkezett haza. Kibérelt egy háromszobás lakást az Andrássy út 40-ben, a II.

emeleten, és meghirdette a Fodor Zeneiskola megalakulását, melyben már az első évben 11 tanár tanított 160 növendéket.

Fodor Ernő elmélyült igényességgel választotta ki a munkatársait. A tantestület tagjai között kezdettől több zeneakadémiai tanár, világjáró előadóművészek, zeneírók és zeneszerzők is tanítottak, tanítanak. Az iskola azt a célt tűzte maga elé, hogy azok számára, akik életpályául választják a zenét, szilárd alapot kínáljon felsőfokú tanulmányaikhoz. Ezért nevezte iskoláját Fodor Ernő Akadémiai Előkészítő Tanfolyamnak. A cél elérését szolgáló eszközei akkor újdonságnak számítottak, de mára már általánosan elfogadott és használt zenepedagógiai elvek és módszerek.

Fodor Ernő iskolájának zenepedagógiai értéktárba illő jelentősége elsősorban az alábbi elvekben és módszerekben gyökerezik:

  1. Csak állami érvényű diplomával rendelkező tanárokat alkalmazott.

  2. A tanítás szigorúan a Zeneakadémia tanterve alapján zajlott. Az intézetben a következő főtárgyakat tanították: zongora, hegedű, gordonka, ének, cimbalom, zeneszerzés, hangszerelés és partitúraolvasás. Melléktárgyak: zeneelmélet, kamarazene, kötelező zongora, zenetörténet, zenekari gyakorlat, karének.

  3. Fodor belső szakfelügyeleti rendszert hozott létre, kialakította azt a szellemet, amely biztosította a tanárok közti „tapasztalatcserét”.

  4. A tanulók elbírálásában magasra állította a mércét. A második tanévtől kezdve megjelenő évkönyvekben a növendékek neve mellett osztályzataikat is nyilvánosságra hozta. Bevezette az „ellenőrzési füzet” használatát. Ebbe minden 15 év alatti tanulónak naponta fel kellett jegyeznie, hogy mennyi ideig gyakorolt, és ezt szülői aláírással be kellett mutatnia tanárának.

  5. Az eredményes tanítást évenként megrendezett versenyek is segítették.

  1. Fontos nevelési eszközt jelentettek a növendékhangversenyek. A növendékek közönség előtti fellépése a zenetanítás nélkülözhetetlen velejárója, nevelő hatása rendkívül sokrétű: elsődlegesen a munkára serkentő szerepét érdemes kiemelni, azáltal, hogy közeli célt tűz a mindennapi gyakorlás elé. A növendékhangversenyek nem utolsósorban a tudásszint mutatói, látványos bizonyítékai az iskolában folyó munka hatékonyságának.

A beiratkozók száma már a második évben nőtt, és a tantestület a harmadik évtől 21 tanárból állt. Az iskola hamarosan a tanárképzésbe is bekapcsolódott. 1910-től az énektanárképzést a Zeneakadémia folytatta, de mivel meglehetősen nehéz felvételi vizsgához kötötték, a Fodor Zeneiskolában felkészítő tanfolyam indult. Ettől a tanévtől a Fodor Zeneiskola felső osztályos növendékei magánvizsgát tehettek a Zeneakadémián. Az 1914/15. évtől a pályára készülőket különválasztották azoktól, akik kedvtelésből tanultak. Az előbbiek számára kötelező volt a zeneakadémiai vizsga, a többiek a 3. előkészítő után a továbbképző tanfolyamon folytathatták zenei tanulmányaikat. A hallgatók a négyosztályos tanfolyam befejezésekor látogatási bizonyítványt kaptak. A tanfolyam anyaga hasonló volt az akadémiai osztályéhoz, de a tanár nagyobb szabadsággal válogathatta a tananyagot a növendék képességeihez. A műkedvelő hangszerjátékosok számára ma ugyanilyen formában működik

a továbbképző osztály.

Énekkara és zenekara, valamint a felsőbb osztályosok színvonalas műsorai révén a Fodor-iskola a főváros zenei életének szerves része lett: évente több nagy koncertet is adtak, többek között a Vigadó, a Royal Szálloda, illetve a Zeneakadémia nagytermében, melyek nagyszámú közönséget vonzottak. Az iskola a kortárs magyar zene támogatásával is hagyományt teremtett. 1914/15-től a koncertek egy részét kizárólag magyar szerzők műveiből állították össze.

Az I. világháború végére a Fodor Zeneiskola helye stabilizálódott a zenei képzésben: az eredeti célkitűzésnek megfelelően sikerült betöltenie a zenei középiskola szerepét, sőt, az akadémiai osztályú növendékek Főiskolán tett vizsgáinak tanúsága szerint ennél is többet. Szakmai rangját és hírnevét a Fodor-iskola nagyrészt ennek a vizsgarendnek köszönhette. A kötelezővé tett zeneakadémiai vizsgák révén állami érvényű bizonyítványhoz juttatta növendékeit, akik közül egyre többet vettek fel a Zeneakadémiára, és nyerték el a zenetanításra képesítő állami oklevelet. Lassanként kialakult a zenetanároknak egy olyan köre, amely tanulmányait kezdettől a Fodorban végezte, majd felvételt nyert a zeneakadémiai Tanárképzőbe. Gyakorlatilag tehát a jövendő tanár a Fodorban tanult meg mindent, amit továbbadhatott, a tanárképzőben a továbbadás módját sajátíthatta még el.

A korabeli rangos folyóiratok rendszeresen hírt adtak a Fodor Zeneiskola munkájáról és arról, ahogyan újdonságokkal gazdagodott: az énekés zenekar mellett a legkülönbözőbb kamaraegyüttesek alakultak, sőt szavalókórus is, de mozgásművészetet is lehetett tanulni. Az énekesek számára tartott színpadi gyakorlat a jelenlegi Operastúdió elődjének tekinthető. A tehetséggondozás nagyvonalú új formája volt a „szabadiskola”. Kiváló tehetségű tanítványoknak hozták létre, akik egyéniségükre szabott, fejlődésüket leginkább elősegítő tananyagot tanultak.

A kodályi zenepedagógia szellemisége

A II. világháború éveiben az iskola fenntartása válságba került, amelyet az intézmény túlélt, alapítója azonban nem: Fodor Ernő 1944 októberében elhunyt. A Rákosi-korszakban az iskola nevét Fodor Ernő Államilag Engedélyezett Zeneiskolára változtatták, majd a többi zeneiskolával együtt 1952-ben államosították. A központosítással létrejött Fővárosi Zeneiskolai Szervezet főigazgatójává a Fodor Zeneiskola egykori neveltjét, Irsai Verát nevezték ki. A szervezet I. számú Körzeti Iskolája a

volt „Fodor” lett, első igazgatója, Czövek Erna személye pedig garanciát jelentett arra, hogy az igényes szakmai munka, immár más keretek között, de folytatódik.

Czövek Erna a kodályi gondolatot – a zenét elérhetővé kell tenni minden érdeklődő gyerek számára – tette tevékenysége vezérfonalává. Az igazgató – az elődök tisztelete mellett – kiváló érzékkel válogatta össze munkatársait, támogatta az új zenepedagógiai törekvéseket. Nem véletlen, hogy a volt Fodorban olyan szakmai műhely jöhetett létre, amelyben megszületett Dobszay László tankönyvsorozata: A hangok világa máig a szolfézsoktatás alapjául szolgál.

Czövek Erna utóda 1962-ben Horváth Károlyné lett, akinek múlhatatlan érdeme a fúvós tanszak létrehozása volt. A legjobb zenekarok szólistáit sikerült megnyernie a tanításnak. A zenekaroktól, felsőbb iskoláktól kérte el a kiselejtezett hangszereket, így oldotta meg a hangszerbeszerzést. A kezdők tanításához szükséges kottakiadványok jelentős részét az iskola tanárai írták vagy állították össze – ezeket a mai napig használják a zeneoktatásban.

Az iskola továbbra is aktív szerepet vállalt a tanárképzésben. Tanárai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének gyakorlatvezetőiként irányították a tanárjelöltek szakmai gyakorlatát.

A zeneiskola fejlődése az önálló intézménnyé válástól napjainkig

1968-tól a fővárosi zeneiskolák a kerületek fenntartásában működtek tovább, így a hajdani Fodorból VI. kerületi Állami Zeneiskola lett. Az oktatás az Andrássy úti központi épületben és a kerület általános iskoláiba kihelyezett tagozatokon folyt, majd miután 1975-ben az Andrássy úti házat életveszélyesnek minősítették, a központot ideiglenesen a Városligeti fasor 6. szám alatti villaépületbe helyezték át, egészen 2012-ig, amikor is a Szív utca 19–21. alá költözött, ahol jelenleg is működik.

Fehér Lászlóné (1975–1982), Kovács Kálmánné (1982–1984), Wambach Ferencné (1985–2005) és Magyar Margit (2005-től) igazgatóságának évei alatt számos új zenei együttes alakult, és a zeneoktatás palettája további tanszakokkal, műfajokkal bővült. A legkiválóbb növendékek közül sokan nyertek hazai és nemzetközi versenyeken, és váltak a zenei élet elismert szereplőivé.

Az állam az 1980-as évektől lehetővé tette a zeneiskolák számára az egyedi névfelvételt, de azt nem engedélyezte, hogy az intézmény újra Fodor Ernő nevét viselje. Így lett a névadója a kerülethez kötődő neves zenekritikus, operaházi igazgató, Tóth Aladár, akinek szellemisége harmonikusan illeszkedett Fodor Ernő örökségéhez, kiegészítve azt az újra mindig nyitott szívvel és értő füllel figyelő zenekritikusi attitűddel.