…Értéktár adatbázis…

„Különlegesen különbözők” zenetanulása

  1. Home
  2. Megújuló Művészetpedagógia
  3. „Különlegesen különbözők” zenetanulása

DÁVID KRISZTINA

Pedagógusként gyakran találkozunk olyan gyerekekkel, akik valami miatt nem férnek bele az „átlagos” kategóriába, akár külsejükkel, akár viselkedésükkel kilógnak a többiek közül. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a gyerekek biztosan valamilyen problémával küzdenek, de az biztos, hogy több fi t igényelnek. Ma az integrált tanítás következtében a zeneiskolában is egyre gyakrabban jelennek meg valamilyen tanulási problémával, nehézséggel küzdő gyermekek. Nagy kérdés, hogyan tudjuk őket zenére tanítani, illetve hogy a zene mint terápiás eszköz hogyan hat a problémás gyerekek fejlődésére. Mi, zenetanárok, akik egyénileg foglalkozunk velük, esetleg hamarabb észrevehetjük, ha egy gyermeknél tanulási nehézség, akadályozottság vagy esetleg sajátos nevelési igény (SNI) gyanúja merül fenn. Hitem szerint a zenei foglalkozás érzelmi és erkölcsi nevelő hatása nagyban hozzájárul a hátrányos helyzetű és tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek lelki és testi fejlődéséhez. A közösségi zenélés – zenekar, kórus – nagyban segíti a problémákkal küzdő gyerekek integrálódását és a többi jó képességű gyerek elfogadóvá válását.

Jellemző tünetek

A tanulási nehézség tünetei megnyilvánulhatnak külső megjelenésben, viselkedésben, mozgásban, hallás-, látásés nyelvi zavarokban.

  1. A kifejezést Kokas Klára használta a Parlando 2008/1. számában megjelent írásában.

Zeneórán a viselkedésben, a mozgásban és a hallásban jelentkező különbözőségek tűnnek föl. Például az állandó, olykor koordinálatlan mozgás: ha a gyerek nem tud hosszabb ideig egy helyben ülni; ha motiválatlan, érdektelen, figyelme mindenfelé elkalandozik, nehezen fókuszál a feladatra, teljesítménye hullámzó, fáradékony. Föltűnik a fejletlen finom motorika, a görcsösség, merevség, ha rosszul tájékozódik, és gyakran keveri a lent-fent, jobbra-balra irányokat. Gyakori a beszédhiba, a gyenge artikuláció, jellemző tünet lehet a hangdifferenciálási zavar is (magas–mély).

A fenti tüneteket tapasztalva szinte kijelenthetjük, hogy ezeket a gyerekeket lehetetlen zenére tanítani. És mégis rengeteg példa van arra, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek a zenében kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, versenyeket nyernek, sőt a zenetanulás segíti őket tanulási problémáik leküzdésében. Nyilván nekünk, zenetanároknak nem könnyű feladat a tanításuk, hiszen nincs megfelelő gyógypedagógiai végzettségünk. Ezekhez a gyerekekhez egész más módon kell közelítenünk, és mivel nincs kidolgozott, egységes tanterv a zenetanításukra, mindenkinek magának kell ötleteket, módszereket találnia.

F. esetének leírása

F. B tagozatos, 4. osztályos, 13 éves lány (született: 2004 decemberében)

Tanítási gyakorlatom két évtizede alatt elég sok tanulási nehézséggel küzdő növendékkel találkoztam. Az olyan problémák, mint például a diszgráfia, a diszlexia, a finom motorika vagy a koncentráció zavarai nem súlyosak ugyan, de hangszeres órákon hamar kiderülnek.

F. öt éve, nyolcévesen kezdett nálam csellózni. A bátyja is hozzám jár, és kezdettől nagyon kedveltük egymást. A bátyja nagyon

tehetséges, sok sikert ért el, ezért gondolom, hogy nemcsak a hangszer, hanem a siker is vonzó volt számára. F. is nagyon ügyes, és sokáig azt gondoltam, túl fogja szárnyalni a bátyját. Őt is hasonló módon és hasonló ütemben tanítottam. Az első két évben semmilyen akadályt nem vettem észre. Sokat gyakorolt, és mindent igyekezett megcsinálni, amit az órán megbeszéltünk. Egyetlen „hiányosságot” észleltem: nehezen oldódik, nem adja át magát a zenének, és nem nagyon vannak saját zenei ötletei – de azt gondoltam, idővel majd feloldódik. Ahogy haladtunk előre, és egyre nehezebb anyagot tanultunk, feltűnt, hogy nem mindig érti meg, amit kérek, illetve amit egyik órán megcsinálunk, az a következő órára törlődik, és kezdhetjük elölről. Mivel észleltem a problémát, és nem értettem a dolgot, leültem beszélgetni az anyukával, és aki elmesélte, hogy F. születése körül milyen problémák adódtak, és így érthetőbb lett, miért nem úgy működik, mint a többi gyerek. Megbeszéltük a szülőkkel, hogy minden – akár iskolai, akár otthoni, akár nálam az órán jelentkező – problémáról tájékoztatjuk egymást, hiszen csak így tudok hatékonyan segíteni. A szülők belátták, hogy jobb lett volna, ha rögtön elmondják a problémát, csak talán az elején még nem volt elég bizalmuk irántam. Sajnos az a tapasztalatom, hogy sok szülő nehezen dolgozza fel, ha valami gond van a gyermekével, és elhiteti magával, hogy majd az idő megoldja a problémát. Pedig ezeknek a gyerekeknek mielőbbi, több irányú fejlesztésre van szükségük.

F. problémái

F. veszélyeztetett terhességből koraszülöttként, oxigénhiányosan született, ebből fakadóan hypertóniája van. Mozgásfejlődésbeli elmaradása már csecsemőkorában egyértelmű volt. Az izmai annyira kötöttek voltak, hogy csak a fejét emelte, nem akart átfordulni, kúszni

stb. Hordták a Heim Pál Gyermekkórházba, ahol Dévény-féle speciális manuális technikával kezelték. Az óvodában fejlesztőpedagógus foglalkozott vele. Kiskorában még enyhe fokú hiperaktivitással is küzdött. A nagycsoportot kétszer járta, hatévesen még nem alakult ki a számfogalma, és erős önbizalomhiány miatt alulértékelte magát. Lovas terápiára is járt, ami nagyon sokat segített neki. Problémái miatt 7,5 évesen ment iskolába, ahol tanulási nehézségekkel küzdött. Az alapozó terápia hozta a legnagyobb előrelépést – ez a fejlesztés a keresztirányú mozgásokra alapoz, amelyek neki nagyon nehezen mentek. A mai napig jár alapozó terápiára és logopédiai fejlesztésre. Tanulási nehézsége mellett – amiről szakvéleményt állítottak ki – rengeteg mozgásos problémája is van. Úgy gondolom, hogy a központi idegrendszeri probléma miatt mindig szüksége lesz mozgásos fejlesztésre.

F. mindig is érezte, hogy valami nem stimmel, nehezen tudott kortársai közé beilleszkedni, hiszen nem értette a vicceiket, játékaikat, így inkább a fiatalabbak felé nyitott. Most már jobban érti a gyengeségeit, sokszor „ostorozza magát” miattuk, és teszi fel a kérdést: „Anya, mért vagyok én ilyen?”

Sajnos a magyar köznevelés a 30 fős osztályokban nem nagyon tud mit kezdeni az ilyen gyerekekkel, és nem mindig képes figyelembe venni a problémáikat, egyéni igényeiket. Rájuk erőltetnek olyan dolgokat, amikre nem képesek, aztán az osztály előtt megszégyenítik őket. (F.-val például időre olvastattak 3. osztály elején, pedig dadog, ha stressz éri, és sokkal lassabb társainál.) A pedagógusokat idegesítette társainál nehezebb felfogása, matekórán föltűnt a logikus gondolkodás hiánya, nyelvi órákon a hosszabb, nehezen érthető szöveg memorizálásában és a helyesírásban mutatkozó hiányosságok. A szülők hiába vittek szakvéleményt, és ültek le a tanárokkal beszélni, ő mindig az osztály rossz tanulója, izgő-mozgó, rendetlen, buta gyereke maradt. Emiatt a többiek sem fogadták be igazán,

dadogása miatt (ezt az iskolai szorongás hozta) csúfolták. Tovább rontotta a helyzetet, hogy bátyja eközben az iskola büszkesége volt, ezért

F. naponta hallgathatta, hogy „bezzeg a bátyád!”

Másodikos korára eljutott oda, hogy teljesen értéktelennek érezte magát, és mindennap sírva ment iskolába. A helyzet tarthatatlanná vált, ezért F.-t a szülei átíratták másik iskolába, amely pedagógiai programjában deklarálta: „Alapvető célkitűzésünk, hogy neveljük és oktassuk a sajátos nevelési igényű, kiemelt bánásmódot igénylő – eltérő fizikai, idegrendszeri adottságokkal és eltérő tanulási képességekkel rendelkező – gyermekeket a másság elfogadását segítve. […] Intézményünk egyedülálló a tekintetben, hogy a különböző tanulási, illetve beilleszkedési zavarokkal küzdő (diszlexiás, hiperaktív, magatartászavaros stb.) gyermekek mellett nagy számban oktatunk és fejlesztünk jó intellektusú autista tanulókat. Nagy hangsúlyt fektetünk az elmaradások, hiányosságok egyéni és kiscsoportos, tanórai, illetve tanórán kívüli korrekcióján túl a kiemelkedő képességek, egyéni érdeklődések kibontakoztatására, a tehetséggondozásra.”2

A Kovács-módszer eredményessége

F. itt nem MÁS, hanem olyan, mint a többiek, befogadják. Mind az osztálytársai, mind az iskola többi diákja és tanárai nagyon szeretik. Gyakran kérik fel koncertezni, szerepelni, ami számára nagy siker az iskola előtt.

Mióta megtudtam F. problémáit, egészen más módszerekkel és jóval nagyobb türelemmel tanítom. Mivel az izomzata jóval kötöttebb, feszesebb, arra is figyelnünk kell, hogy a nehéz darabok tanulása közben ne fájduljon meg a keze. Tavaly nemzetközi versenyre készültünk,

  1. Idézet az iskola nyilvános honlapjáról. (idézet pontos helye a kiadónál)

és a nagyobb fizikai és pszichés terhelés miatt ínhüvelygyulladása keletkezett. Ekkor kezdett rendszeresen Kovács-módszerű mozgásórákra járni, ahol masszírozták és lazították a kezét, ínhüvelygyulladását sikerült kikezelni. Az órákon én is rendszeresen használom a Kovács-módszeres pihenőidőket, lazító gyakorlatokat. F. hihetetlen akaraterőről tett bizonyságot, nagyon szerette volna megmutatni, mit tud. Végül elindult a versenyen, ahol kiválóan szerepelt. A hirtelen növekedés miatt azonban a mozgása szétesett, és a megnyúlt kézfl orok („hattyúujj”) újabb kézproblémákat okoztak nála, de ezek 2-3 hónap után sokat javultak, mozgása sokkal rendezettebb lett. F. Kovács-módszerbe beépítve szomatopedagógiai fejlesztést is kap. Testtudata, izomtónusa rengeteget fejlődött.

F. csellótanulása nagy kihívás számomra, de hite, elszántsága, a felém sugárzott és a zene iránti szeretete erőt ad mindkettőnknek. Úgy érzem, jó úton haladunk, hiszen az általam használt módszerrel és a türelemmel messzire jutottunk. F. az új általános iskola, a Kovács-módszer és a zenében elért sikerei segítségével más személyiség lett. Az eddig zárkózott, szótlan gyerek kinyílt, mesél, és sokat mosolyog. A zeneiskolában rendszeresen jár szolfézsra, kamarázik, és a zenekarba is remekül beilleszkedett, társai szeretik. Nagyon sokat segítenek neki önmaga elfogadásában, azzal, hogy elfogadják őt partnerként, barátként. Az ő életében a zenetanulásnak több szempontból is kulcsszerepe van.

F. – problémái ellenére – nehéz csellóműveket tanul meg, nagyon magas színvonalon. Több regionális versenyen lett 1. díjas, szólóés kamarazene-kategóriában, országos és nemzetközi versenyeken több ízben különdíjat kapott. Nagyon büszke vagyok rá!

Miben más F.-t tanítani?

Öröm és egyben nagy kihívás számomra vele dolgozni. Mindig nagyon előre kell megterveznem a haladást, és az egymást követő órákon nagyon kell figyelnem. Minden apró rezdülésének, jelzésének oka van, amire reflektálnom kell. Ehhez alakítom az óra menetét. Az órák mindig mozgással kezdődnek, részben az izmok bemelegítése, részben a „megérkezés” miatt. Beszélgetünk a napi történésekről, különben nem tud figyelni, annyira foglalkoztatják a dolgok. Ezután már hasonló az óra menete, mint a többiekkel: hosszan skálázunk, majd kézerősítő gyakorlatok, azután általában etűdök következnek. Jellemző rá, hogy elsőre nagyon nehezen olvas le könnyűnek tűnő kottaanyagot, de ha egy ponton túljutunk, akkor hirtelen nagyot lép előre. Szolfézstudásának alapjai erősen hiányosak, pedig remek tanárhoz jár, és én is sokat foglalkozom vele. Ha valamit rosszul tanul meg, azt sajnos nagyon nehezen, több órán keresztül, többszörös ismétléssel sikerül kijavítani. A kottában színekkel jelölöm ezeket a pontokat. Az óra közepén mindig beiktatunk Kovács-módszeres pihenőidőt 1-2 perc erejéig, majd a darabok következnek. Mivel nem verbális típus, nagyon fontos támogatást jelent számára a zongorakíséret és a bemutatás. Ezért a zongorás órákon dupla hatás éri, hiszen egyrészről én mutatom neki csellóval a darabot – sőt, gyakran együtt játszunk –, másrészről a zongorakíséret kifejezőereje, dinamikája is erősen támogatja játékát.

Hiszem, és teljes szívemből remélem, hogy F. a zenetanulással teljes értékű életet élhet majd, és esetleges problémáit zenéjével tudja kompenzálni! Kodály Zoltánt idézve hiszem: „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek olyan régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Meggyőződésem, hogy F. még számos sikert fog elérni hangszerével.

Összegzés

Minden zenét tanuló gyermek számára fontos lenne, hogy megismerkedjen a kötetlen, szabad zenével vagy zenés játékkal. Ez az élmény képes elmélyíteni a zenével való kapcsolatát, gazdagítja a kifejezőeszközök skáláját, és egyben fejleszti a gyerek személyiségét. A szabad improvizáció minden gyermek számára elérhető, hiszen a gyakorlatok nem igényelnek zenei előképzettséget. A különböző természeti jelenségek – a hóesés, szél, vihar, a tenger hullámzása – hangjainak és a hozzájuk kapcsolódó érzéseknek a megszólaltatásához testüket és a hangszerek összes megszólaltatási lehetőségét használhatják, megkötés nélkül. Az ilyen játékok során észrevétlenül sajátítja el a tanuló a hangerő, a hangmagasság vagy a hangszín használatát. A Kovács-módszer alkalmazásával pedig játékosan készítjük fel testünket, izmainkat és agyunkat a zeneórára.

E módszerek használatával és beépítésével az órákba – kellő türelemmel, nyitottsággal és szeretettel – egy jól felkészült pedagógus sok problémát meg tud oldani. Természetesen ez komoly csapatmunka: szükség van a szülők, a kollégák, de legfőképpen a gyerek partneri segítségére. Ez a fajta tehetséggondozás, illetve felzárkóztatás hatalmas kihívás minden tanár számára. Mivel egyre több a tanulási nehézségekkel, magatartásés figyelemzavarral küzdő, vagy más okból hátrányos helyzetű növendék, aki szeretne zenét tanulni, erre fel kell készülnünk. Nyitottnak, kreatívnak kell lennünk, új utakat, módszereket keresnünk. Nincsen szebb annál, mint amikor egy problémákkal küzdő gyereket sikerhez tudunk segíteni. Annyi szeretetet és hálát sugároznak, hogy az minden belefektetett munkáért kárpótol. Hát támogassuk őket ezen az úton, hiszen, miként a zeneterapeuta Urbánné Varga Katalin írja, „a Muzsikának oly nagy ereje vagyon…”3

  1. Urbánné Varga K.: Zene és terápia. Parlando, 2001/4.