…Értéktár adatbázis…

Hegedűtanulás többféle zenei stílusban

  1. Home
  2. Megújuló Művészetpedagógia
  3. Hegedűtanulás többféle zenei stílusban

A klasszikus és népi hegedű-tanár esete a klasszikus, a jazz-, a pop- és a népzenei stílussal

VIZELI MÁTÉ

Manapság egyre több művész, együttes, zenekar próbál több zenei stílusban is érvényesülni. Ez is mutatja, hogy a különböző stílusok nincsenek egymástól olyan messze zeneileg, mint azt sokan gondolják. Egyre gyakrabban állnak össze klasszikus együttesek könnyűvagy jazz-zenei előadókkal, de ezek az előadások csak akkor sikerülhetnek igazán, ha legalább alapvető szinten tisztában vannak egymás zenéjének stílusjegyeivel. Ez az elvárás azonban a legtöbb esetben egyelőre nem teljesül. Egyszer-egyszer sem könnyű más stílusba belehelyezkedni, napról napra több stílust egyszerre és magas szinten művelni pedig kifejezetten nehéz, bizonyos feltételek kivételes együttállása szükséges hozzá. Szerencsém van, hogy ebben a kivételes helyzetben lehetek, ezért született ez az írás.

Ötévesen, még óvodásként kezdtem el hegedülni, ami ahhoz képest még késő is volt, hogy már kétévesen hegedűt kértem karácsonyra. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy édesapám és az egyik nagybátyám is hegedűs (sőt, az apai nagyapám is az volt), így rengeteget láttam-hallottam a hangszert; illetve Plánder Katalin tanárnőnek, hogy ilyen fiatalon elvállalt, mert állítólag akkor erre senki más nem lett volna hajlandó. Abban az időben Nagykanizsán nem volt szokás, hogy valaki ennyire fiatalon már hangszeren kezdjen tanulni. Ahogyan iskolába úgy mentem, hogy már tudtam olvasni, az első

szolfézsórára is úgy érkeztem, hogy már tudtam szolmizálni, és ismertem az abc-s hangokat is, mert édesanyámat addig nem hagytam békén otthon, amíg meg nem tanította. Következő tanárom, Jakobovics Árpád elsősorban nem a szavak embere volt, sokkal inkább a hangszerén tudta megmutatni az instrukciókat, kiváló hegedűs lévén, amit talán a 10–14 éves korosztálynak kicsit nehezebb követni. Nekem azért ment könnyebben, mert a családomban a népzenészek és a néptáncosok láttán sok mindent tanultam hallás után is. Mindenesetre úgy érzem, hogy azért a hangszertechnikai dolgok tudatosítása hiányzott. A családi hagyománnyal ellentétben szüleim klasszikus zenei pályára szántak, ami engem is jobban érdekelt, azzal együtt, hogy néha eljártam édesapámmal muzsikálni egy-két táncházba vagy táncegyüttest kísérni.

12 éves korom körül érdekelni kezdett a zeneszerzés is, ebben elsőként a nagykanizsai Farkas Ferenc Zeneiskola igazgatója, Baráth Zoltán támogatott, aki amellett, hogy véleményezte első kisebb kompozícióimat, megtanított több, zenével kapcsolatos számítógépes program használatára is, ennek köszönhetően kora serdülőkorom óta tudok például kottaszerkesztővel írni. Szintén ekkor hallgatott meg először későbbi hegedűtanárom, Kertész István, aki kifejezetten javasolta, hogy zenei pályára menjek.

Nyolcadikos koromban beiratkoztam a budapesti Tóth Aladár Zeneiskolába, itt Véghelyi Kriszta készített fel a szakközépiskolai felvételire, hogy a következő évben már Kertész István növendéke lehessek a Bartók-konziban. Innentől egy időre kifejezetten a klasszikus hegedülésé lett a főszerep az életemben, de ez így is volt szerencsés, mert utólag visszagondolva biztos vagyok benne, hogy a szakközépiskolában kell lefektetnünk a hangszerkezelés alapjait.

Ugyanakkor megmaradt a kedvem arra, hogy kitekintsek más zenei stílusok felé is, mert a társaim közül sokan érdeklődtek gyakorlati szinten is a könnyűzene iránt. Így fordulhatott elő például, hogy az

egyik szalagavatón Victor Wootent hegedültem. Ír népzenei együttest is alapítottunk, amelyben ritmusgitároztam – ezt autodidakta módon tanultam meg. Második szakként zeneszerzést hallgattam Kocsár Miklósnál és Csemiczky Miklósnál, tőlük rengeteget tanultam a zene arányosságairól, és – főleg a stílusgyakorlatok miatt – a harmonizálásról. Magyar népzenét akkor egyáltalán nem játszottam, de szinte napi szinten hallgattam. Erről az érdeklődésemről tudva kért fel Kiss B. Ádám barátom egy ilyen ihletésű mű megírására, ami fordulópontot jelentett. Ádám előadó-együttese, amelyben én is benne voltam, elkezdte tanulmányozni az autentikus magyar népzenét is, és így megalakult a már több mint tíz éve működő Góbé zenekar. Ekkor kezdtem el tanulni a népi brácsán, ami egyébként is nagyon érdekelt a harmóniák és a ritmuskíséretek miatt. Akkor viszont még nem szerettem volna két nagyon különböző hegedülési stílust művelni egyszerre, mivel éppen felvettek a Zeneakadémiára.

Az egyetemi évek alatt megtanultam egy párat a legnehezebb és legösszetettebb hegedűre írott művekből, és érdekelni kezdett a régi zene is, azon belül a barokk hegedülés. Szerencsére tanárom, Kertész István ennek is az egyik legkiválóbb mestere az országban, úgyhogy volt lehetőségem ezt társhangszerként tanulni nála. Ennek során összebarátkoztunk Németh Zsomborral; vele együtt megalapítottuk a Simplicissimus Kamaraegyüttest, amely azóta is működik. Sokat köszönhetek kamaratanáraimnak is, köztük főleg Csalog Gábornak, akitől rengeteget tanultam a zenei kifejezésmódról és az együttmuzsikálásról, valamint Devich Jánosnak, akitől elsajátítottam a vonósnégyesjáték alapjait. Ezt zeneszerzői tevékenységem során is hasznosítom, valahányszor erre a hangszeres felállásra írok át darabokat. Klasszikus hegedű-diplomakoncertemen előadtam Piazzolla

A négy évszak Buenos Airesben című művét, amellyel megmutattam, hogyan lehet egy ilyen alkalommal „legálisan” jazzt játszani. Ezt követően elvégeztem még a népibrácsa-képzés tanári mesterszakát is, mert

megfogalmazódott bennem, hogy szívesen tanítanám a klasszikus hegedű mellett. Már ötödik éve művelem is ezt a kettőt együtt a Tóth Aladár Zeneiskolában, ahova érdekes volt tanárként visszatérni.

Zeneszerzés szakot nem végeztem ugyan, de ha időm engedi, komponálok; vannak műveim, melyeket klasszikus és népzenészek közösen adnak elő („Amit tudok” – egy concerto grosso Szászcsávásról, Gyimesi Concerto), ezekkel mutatom be, mennyire fontos a különböző stílusban játszó muzsikusokat kicsit közelíteni egymáshoz, illetve elérni, hogy meglássák, mennyi mindent tanulhatnak egymástól. A Góbé zenekar repertoárjában azóta találkozik a népzene, a klasszikus, a jazz- és a popzene több irányvonala is, ott lehetőségem van ezeket egyszerre művelni, több hangszeren is.

Talán e néhány gondolatból már kiderül, hogy nemcsak a jó tanárokon, hanem a lehetőségeken és a jókora szerencsén is múlik, hogy ennyiféle stílussal megismerkedhessen egy zenetanár, és ezeket együtt és jól művelni is tudja. Meggyőződésem, hogy a legjobb, amit egy érdeklődő gyerekkel tehetünk, ha a lehető legmagasabb szinten tanítjuk neki azt a hangszert és azt a zenei stílust, amit választott, viszont teret engedünk minden egyéb zenei érdeklődésének. Ha ezt jól csináljuk, akkor ezek nem gátolni, hanem segíteni fogják a fő irányvonalat.