…Értéktár adatbázis…

Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola

  1. Home
  2. 1918 előtt alapított iskolák
  3. Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola
  1. Home
  2. 100 éves iskoláink
  3. Miskolc
  4. Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola

A Miskolci Egressy Béni Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 2007-ben Miskolc két legnagyobb zeneiskolájának összevonásával jött létre. A két intézmény nagyon különbö tradíciókra épül, és a város két, egymástól távoli városrészében (a belvárosban és Diósgyőrben) működik. Egyesítésükkel egy olyan,

szinte az egész várost lefedő zeneoktatási intézmény jött létre, amely nemcsak a megye központi zeneiskolájaként ismert, hanem országos szinten is komoly szakmai rangot vívott ki magának.

Egressy Béni Zeneiskola

Miskolcon a zeneoktatás kezdete 1897-re nyúlik vissza, amikor a város vezetői a zenei élet alapját akarják lerakni Miskolcon, mivelhogy „a város fejlődik, fejlődnie kell művészeti téren is!” A város fennhatósága alatt létrehozott zeneiskola első épületét a régi kórházban jelölték ki, és igazgatójának Lányi Ernő zeneszerzőt, az egri székesegyház karnagyát hívták meg. Az 1901 októberében kezdődő tanításnak olyan tanárokat tudtak megnyerni, mint például Recht Sándor, a Magyar Királyi Operai Zenekar hegedűművésze, Joachim József tanítványa. A tananyagot 8 évfolyamra osztották el. A legelső évben 121 növendékkel indult az oktatás.

A Zeneiskola és a Miskolci Daláregylet között nagyon bensőséges, szoros kapcsolat állt fenn. Miután 1906-ban Lányi Ernőt elhívták Szabadkára az ottani városi zeneiskola vezetőjének, az igazgatói teendőkkel Recht Sándort bízták meg. Ebben az esztendőben költözött ki az iskola a régi kórházi épületből, és pár éven keresztül különböző lakásokban folyt az oktatás.

A zongora és a hegedű hangszeroktatáson kívül melléktárgyként zeneelméletet, összhangzattant, karéneket, zenetörténetet, szavalást és olasz nyelvet is tanított az iskola, amely a budapesti zeneakadémiával szoros kapcsolatot biztosított azzal, hogy vállalta a vizsgázni óhajtó növendékek kiképzését.

A városi Zenepalota megépítésével 1927-ben végre méltó otthona lett Miskolcon a zeneoktatásnak. Az ünnepélyes felavatás napján a Miskolc Városi Zeneiskola elnevezést megváltoztatták Miskolc Városi Hubay Jenő Zeneiskola névre. Az intézmény a II. világháborúig több mint 10 ezer növendéket tanított. Országos hírű lett közülük Fasang Árpád és Venetianer (Vándor) Sándor, nemzetközi hírű Zöldy Sándor.

A Zenepalota 1945 után is a zeneoktatás otthona maradt, 1952-ig alap-, középés felsőfokon. Akkor azonban az oktatási szinteket szétválasztották és a zeneiskolát kitelepítették. A zeneiskola felvette Egressy Béni nevét, vezetésére Erdélyi Lászlóné kapott megbízást. Az önállósodás után hét kinevezett tanárral, négy hangszeres tanszakon folyt az oktatás, és hamarosan megszervezték az iskola énekés zenekarát is. Az évek során a növendékek, a zenetanárok és az oktatott tanszakok száma is fokozatosan növekedett. A legtehetségesebb növendékek nemcsak hangversenyeken, zenei versenyeken, énekés zenekari koncerteken, hanem külföldi vendégszerepléseken is (részvétel Wartburg várának jubileumi ünnepségén, cserekapcsolat a Berlin-Köpenick Zeneiskolával) bizonyították az intézményben folyó zeneoktatás magas színvonalát. Különlegességnek számított a Dalcrose-módszer szerinti „Ritmika”

kísérleti oktatása Erdélyi Lászlóné vezetésével. Ő 1969 után – a magyar zenetanítás nagyköveteként – Finnországban folytatta zenepedagógusi munkásságát.

A növendéklétszám, valamint az oktatott tanszakok számának növekedése miatt a zeneiskola 1978-ban jelenlegi helyére, a volt 7. számú Általános Iskola épületébe költözött, melynek felújítását részben az épület statikai állapota indokolta, másrészt az, hogy tantermeit alkalmassá kellett tenni zeneoktatás céljára. A felújítás idején a város különböző általános iskoláiban oktatták a növendékeket. A küzdelmes korszakot követően aztán már egy 35 szaktanteremből álló, hangversenyteremmel, zeneműtárral, valamint parkosított udvarral rendelkező, korszerűen felszerelt zeneiskolában folyik az oktatás a Palóczy utca 4. szám alatt. A zenetanulás iránti igény szükségessé tette külső tagozatok létrehozását (Encs, 1986; Alsózsolca, 1987; Szikszó, 1991; Bőcs 1992), amelyek néhány év után önállósodtak.

A szakmai munka középpontjában a hangszeres és énekesképzés áll, valamint az elméletoktatás is magas színvonalú. Miskolcon mindhárom szinten magas minőségben folyik a zeneoktatás, így évtizedek óta az Egressy-zeneiskola fogadja a leendő zenetanárokat hospitálásra, gyakorlati tanításra, államvizsgáztatásra. Sok külföldi vendég is járt már az iskolában, hogy tanulmányozza a Kodály-módszer gyakorlati alkalmazását. Számos növendék kimagasló egyéni teljesítménye mellett az együtténeklés, a közös muzsikálás örömét nyújtják az iskola együttesei. Az énekkar, a zenekar, az ütőegyüttes, valamint a Big Band számos hazai

és külföldi versenyen, zenei fesztiválon részesült szakmai elismerésben. Az iskola maga is több évtizede rendez zenei versenyeket, találkozókat.

A legnagyobb múltú rendezvény az Észak-magyarországi Zeneiskolások Gordonkás Találkozója, amely 1978-tól fokozatosan bővült regionális méretűvé, majd felvette a kezdeményező Gombás Ferenc gordonkaművész nevét. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Zeneiskolások Hegedűs

Találkozóját 1989-ben, a Megyei Furulyás Találkozót pedig 1994-ben rendezték meg első alkalommal. Ugyancsak nagy érdeklődés övezte az iskola által szervezett Vrana József Ütős és Dobos Fesztivált, amelynek a Művészetek Háza adott otthont.

Az Egressy Béni Zeneiskola szakmai kapcsolatot tart fenn a megye és az ország, sőt számos külföldi város zeneoktatási intézményével.

2007-ben a miskolci városi közgyűlés döntése alapján az Egressy Béni Zeneiskolát összevonták az egészen más kulturális közegben működő, más hagyományokból táplálkozó Erkel Ferenc Zeneiskolával.

Az Erkel Ferenc Zeneiskola

1949. október 1-jén alakult meg Diósgyőr-vasgyári Zeneiskola néven a Vasas Szakszervezet fenntartására alapított intézmény, a település gazdag zenei hagyományaira építkezve. A 19. század utolsó három évtizedében a kohászati nagyüzemek felépülésével párhuzamosan kialakult Diósgyőr község művelődési élete is. A gyárigazgatóság támogatta a közművelődéshez kötődő kezdeményezéseket, így 1873-ban megalakult a Diósgyőr-vasgyári zenekar. Mivel nagyon kellett az utánpótlás, a vonós hangszereken játszó zenekari tagok közül néhányan – katonazenészek bevonásával – zenetanfolyamot indítottak. Ez az oktatási forma egészen a II. világháború végéig jól szolgálta a zenekari muzsikusok képzését. A háború után újra igény jelentkezett a zenei képzésre: elsősorban a zenekari tagok, a Forrai István vezette Vasas Énekkar tagjai és más, zene iránt érdeklődő szülők szerették volna gyermekeiket taníttatni. 1946-tól zongoraés hegedűoktatás kezdődött Szűcs Ilona zongoraés Vancsó Dezső hegedűtanár közreműködésével, amit a szakszervezet támogatott. A zeneoktatás iránt érdeklődő szülők szerették volna elérni, hogy a zenetanítás „hivatalos” formát öltsön. Kezdeményezésükkel a gyár vezetősége is egyetértett, így 1949 tavaszán a kohászat vezérigazgatója megbízta Szűcs Ilonát a zeneiskola megszervezésével. Az intézmény alapítását az

oktatási minisztérium illetékes előadója, Czövek Erna és a Vasas Szakszervezet is támogatta, de az iskolaalapításhoz szükséges pénzügyi alapot helyben kellett megteremteni. A négy diósgyőri nagyüzem – a kohászati, a gépgyár, a nehézszerszám-gépgyár és a téglagyár – szakszervezeteinek kulturális alapjából áldoztak a zeneiskola létesítésére. A Diósgyőr-vasgyári Zeneiskola első igazgatója Szűcs Ilona lett. Az intézmény szervezeti rendjének kialakításával Forrai István igazgatóhelyettest bízták meg, míg a felügyelő hatóság a Vasas Szakszervezet volt. Az újonnan alapított intézmény nem kapott önálló épületet. Központjában, a vasgyári fiúiskolában egy irodahelyiség és egy kis tanterem állt a zeneiskola rendelkezésre egész nap. Ezenkívül délután néhány további helyiségben tartottak zeneórákat. A tanítás nagyobb része a vasgyári lakótelep különböző pontjain folyt: az étteremben, a zenekar próbahelyiségében, a Grómusz tánciskolában, a régi Bartók Művelődési Házban. Zongora, hegedű, szolfézs és ének szakon okleveles tanárok tanítottak, míg a többi hangszert vasgyári zenekar tagjai oktatták. A zeneiskola szakmai irányítását Forrai István igazgatóhelyettes látta el az intézmény 1951-es államosításáig.

Az 1960-as évek elején a zeneiskola hatóköre a vasgyári lakótelep körzetéből egyre inkább Diósgyőrbe helyeződött át, így ott is meg kellett oldani a tanítást. Először az előképzősök kerültek a Kilián-déli általános iskolába, a Vár utca 5. szám alatti klubhelyiségben zongoraés szolfézstanítás kezdődött, míg a felépült Ady Művelődési Házban hegedűtanítás indult 1961-től. A diósgyőri zeneoktatás helyzetének megoldását 1973tól a Puskás Tivadar utcai két, volt egyházi iskola épületének megszerzése jelentette. Az Erkel Ferenc Zeneiskola 1994-ig két helyen, a vasgyári Kabar utca 4. és a diósgyőri Puskás Tivadar úti épületben működött. Ekkor a tanulólétszám meghaladta az 500 főt, az alkalmazottak száma 35 fő volt. Az anyaiskolán kívül három kihelyezett tagozaton is folytatták a tanulók elméleti és hangszeres oktatását: Emődön, Kondó és Varbó

községekben. 1994. szeptember 1-jétől az emődi tagiskola Reményi Ede Zeneiskola néven önálló intézménnyé vált. 1994. november 20-án a diósgyőri Kiss tábornok út 57. szám alatti épületben indulhatott az új tanév a korábbiaknál ideálisabb feltételekkel, kedvezőbb működési lehetőségekkel. Az iskola történetében először, végre egyetlen épületben folyhatott a nevelő-oktató tevékenység.