…Értéktár adatbázis…

Demarcsek Zsuzsa – Alapfokú művészetoktatás – Táncművészeti ág

  1. Home
  2. Magyar Alapfokú Művészetpedagógiai Értéktár 1.
  3. Demarcsek Zsuzsa – Alapfokú művészetoktatás – Táncművészeti ág

Tánchagyományaink ágas-bogas családfája, mely a néptáncokban megőrzött történelmi táncainktól a baletten át a kortárs táncművészetig terjed, felmérhetetlen nemzeti érték. A tánc olyan kommunikációs eszköz, amely a beszélt nyelven el nem mondható érzelmek, gondolatok közvetítésére is képes. Hagyományaival a Kárpát-medence s egyben Európa kultúrtörténetét is kirajzolják, hiszen az elmúlt évszázadok minden kulturális áramlata elért bennünket, s népünk a keleti örökség megőrzése mellett minden ideérkező nyugati hatást is feldolgozott és megőrzött. A Kárpát-medence tánchagyományai tehát a nemzet megtartó erejének s egyben a közös európai

múltnak lenyűgöző emlékművét alkotják.”

(Sebő Ferenc)

_

Mi a tánc?

Mi a tánc: élet, mozgás, örömforrás, művészet, sport, életmód, egészség, nonverbális kommunikáció, az önkifejezés eszköze, archetípus, rekreációs tényező, közösségi színtér, érzelem, energia, ősi kifejezési forma, játék, a mozgásműveltség része, képesség, terápia…

A tánc része a mozgásműveltségünknek, része a társadalmi érintkezésnek, az emberi kapcsolatoknak. Elősegíti a kapcsolatteremtést, az emberek közötti nonverbális kommunikáció eszközének is tekinthető, oldja

a gátlásokat, és jelentős szerepet tölt be a rekreációs folyamatokban. Célja az egészséges ember életkedvének, munkaképességének növelése, nem engedi kialakulni a betegségeket, terápiaként is szolgál a betegségek gyógyításában.

Lukianosz írja a táncról: „A világmindenség keletkezésekor született meg a tánc is, mint amaz ősi Szerelem kísérő tüneménye…”

Osho szerint: „…fejezd ki tánccal mindazt az energiát, ami felszabadult benned. Az egész tested tele lesz energiával, hagyd, hogy ez az energia a táncon keresztül fejeződjön ki. Igen fontos a tánc…”

Jung azt mondja: „A táncban benne van kicsinyben a világ: jóság, erő, lassúság mind együtt… Ezek együtt pedig a táncot teremtik meg.” Így vall erről Lábán Rudolf: „Testünk tükör, melyben tudatosítjuk a világegyetem körmozgását. A test mozdulat-vonalaiban végtelenség és örökkévalóság rejlik. […] Ha leplük egy pillanatra fellebben, feltárul az ihletettség, az emelkedett tudatosság – a sűrített eksztázis és a látnoki képesség hordozójaként mozdulat-ívek tűnnek elő. Ezért soha ne feledjük,

testünk minden gesztusa mélyen gyökerező misztérium.”

A tánc összetett esztétikai és művészeti cselekvés, amely egyszerre, egyidejűleg többféle képesség fejlesztését is szolgálja, fejleszti az izomzatot, az állóképességet, a testérzést, testtudatot, ezzel elősegíti az egészséges életvitelt. Fejleszti a vizuális képességeket, a tapintó érzékelést, a hallást. A tánc térben és időben egyszerre követeli meg az alkalmazkodóképességet, ritmus-, dallamés egyensúlyérzéket fejleszt. Spontán módon fejleszti a zenei képességeket is. Társadalmi hasznosságát illetően hidat épít a nemzedékek közé, fejleszti az empátiát, a közösséghez való tartozást, a közösségért vállalt felelősség érzését, és rendszeres életritmust idéz elő. Lehetőséget kínál az önkifejezésre, elősegíti az egészséges énkép kialakulását, növeli az önbizalmat. A tánc az érzelmi intelligenciát is fejleszti. A tánchoz kapcsolódó érzelmek: öröm, élvezet, kivételesség, szabadságérzet, felszabadultság, energia, lendület, jóleső fáradtság, jól-lét.

„A tánc az emberi kultúrák hajnalától végigkísérte az ember életét. Az ember táncolt örömében, bánatában; tánc kísérte az átmeneti rítusokat: a születést, a felnőtté válást és a halált. A tánc mindamellett ősidőktől fogva a szakralitás eszköze volt, segített a táncoló számára átlépni saját (test) határait. A határokat átlépve a tánc segített összekapcsolódni a Mindenséggel. Őseink a táncban megértették erőiket és helyüket a világegyetemben, így annak révén ráhangolódtak a természet varázslatos körforgására és ritmusára is. Mágikus tánccal adóztak a természet misztériuma előtt, tánccal kértek áldást munkájukhoz, esőt és a termést beérlelő, bőséges napot”, írja Maczkay Zsaklin.

A tánc tanult és tudatosan végzett mozgás, amely a motoros képességekben gyökerezik. A tánc a motoros képességekkel kölcsönhatásban fejlődik ugyanúgy, mint a sport.

A tánc a pillanat művészete, időbeli és térbeli kiterjedése van, megvalósításához kifejtett erőre van szükség. Dienes Valéria, az orkesztika hazai megteremtője a fenti hármas egységet kiegészítette a szimbolikával, amely

„az eszmélő ember mozdulatainak jelentéstana”. Az orkesztika a mozdulat művészete: „az emberi test természetes felépítésén és mozgásán alapuló, a szellem szabad működése által vezérelt mozdulatés viselkedésrendszer.”

Plasztika

A tánc valamilyen térben valósul meg, a test elmozdulása valamilyen irányban történik. Térben létezése függ az anatómiai lehetőségektől és a környezetileg behatárolt mozdulatlehetőségektől. A táncosnak van mozgástere, van helyváltoztatási lehetősége, és vannak helyváltoztatási elemei: lépő, futó, ugró, forgó elemek és ezek kombinációi.

Ritmika

A ritmus jelentősége abban áll, hogy felismerése indította táncra a testet. A tánc értelmezéséhez vizsgálni kell a másik alapvető tényezőt, a tánc és

a zene összefüggéseit. A zene ritmusa és a mozdulat ritmusa lehet azonos vagy eltérő. Ritmus tekintetében a tánc és a zene alapfogalmai azonosak.

Dinamika

A dinamika az erőadagolás tana, összetevője az erő, a lendület és az egyensúly. A tempó megváltoztatásához a táncban szükség van izomerőre, amely különböző irányú lehet, attól függően, hogy gyorsulás vagy lassulás a cél. A lendülettel kapcsolatos fogalmak: lendületvétel, lendületátadás. A lendületvétel a mozgás elkezdését jelenti. A dinamika megnyilvánulhat egy testen belül, vagy a partnerrel történő kölcsönhatás révén. A lendület átadásához erőre van szükség. A tartás és ellentartás dinamikájának a páros táncokban jelentős technikai és esztétikai jelentősége is van. Az egyensúly nem egy rögzített testhelyzet, hanem folyamatos kompenzációs tevékenység.

Szimbolika

A mozdulatnak jelentéstartalma is van: a gondolatok és érzések test általi kivetülése, kommunikációja. A szimbólum egyfajta közlési forma, hoszszabb gondolat rövid és tömör megfogalmazása. A tánc szimbolikája a rítusokban gyökerezik, a tánc térformája, a mozdulat, a gesztus, a zene, a hangszerek, a szövegek, a rigmusok, a táncszók a rítushoz tartozóan születésük pillanatától jelentést hordoznak – mindnek belső jelentése van. A cselekvésvagy mozdulatsor eltáncolásakor analogikus vagy szimbolikus kommunikáció jön létre. Dr. Ratkó Lujza a néptánc tartalmai elemzésekor írja a következőket: „A tartalom és a forma szoros egysége, azaz a belső jelentésvilág és külső kifejeződése között tradicionálisan meglévő szigorú oksági-logikai megfelelés kizárta, hogy esetlegesen vagy véletlenszerűen forduljon elő egy-egy táncelem. Másképpen megfogalmazva: minden jelként vagy szimbólumként funkcionáló vizuális vagy egyéb elem éppen formájánál, megjelenésénél fogva volt alkalmas az

adott idea vagy gondolatkör kifejezésére, hiszen a forma már önmagában is felidézte a benne rejlő tartalmat.” Mindezek bár a néptánc kapcsán megszületett gondolatok, de jellemzően igazak más táncműfajokra is.

Műfaj és stílus

A tánc az archaikus formától indult világhódító útjára, és a különböző hatásoknak, igényeknek és társadalmi elvárásoknak megfelelően alakult, változott. A különböző táncokat alapvetően négy nagy műfajba sorolhatjuk: klasszikus balett, moderntánc, néptánc, társastánc. Ezen belül pedig nagyon sokféle tánctípus létezik, amelyek különbözőségét alapvetően a táncelemek és a rájuk jellemző stílusjegyek határozzák meg. A jó táncos nem elégszik meg csupán a táncelemek elsajátításával, hanem ismernie kell a tánc funkcióját, jelentését, szimbolikáját, törvényszerűségeit, a táncelemek térbeli, ritmikai, dinamikai jellegzetességeit, mindazokat a tartalmakat és gondolatokat, amelyeket a tánc önmagában közvetít.

Flow

„A kimagaslóan tehetséges ember sohasem kötelességszerűen teljesít, tevékenységét nem a siker és az elismerés motiválja: az ilyen embert egyszer megfogja valami, és többé nem tud szabadulni tőle” – idézi Gyarmathy Évát Czirjákné. Ez a „valami” vezethet el a flow-élményéhez, amely fogalom Csíkszentmihályi Mihály nevéhez kötődik. A flow olyan állapot, amikor az ember teljes mértékben elmerül abban a tevékenységben, amit éppen csinál, megszűnik a külvilág, a tevékenységhez boldogságérzet és felfokozott energiaszint társul. A flow-élmény nem a tevékenység tartalmától, hanem minőségétől függ. „A flow többnyire akkor lép fel, amikor valaki minden képességét latba veti egy még éppen teljesíthető feladatra”, írja Csíkszentmihályi. Fontos tehát, hogy a táncos-tehetségfejlesztő pedagógus olyan feladatok megvalósítását tűzze ki célul, amelyek színvonaluk növelésével új képességek megszerzését teszik lehetővé.

A közben megélt flow-élmény vonzza magához a tanulás, a továbblépés, a nehezebb feladatok és fejlettebb képességek igényét. A flow jelentősen hozzájárul a pozitív életminőség-változáshoz azzal, ha megpróbáljuk napi tevékenységeinket úgy alakítani, hogy minél több jó élményhez jussunk. A társas kapcsolatok is nagymértékben javítják az életminőséget. A táncos közösségekben végzett aktív társas tevékenységek során több alkalom és lehetőség nyílik a flow-élmény megélésére. Ezért fontos, hogy a gyerekek kivétel nélkül tartozzanak valamilyen alkotóközösséghez. A táncos tevékenységet a fizikai nehézségek, a fáradtság és akár a fájdalom ellenére áthatja az öröm, az érzelem. A táncban a táncos által közvetített és megélt érzelmek, a nézőben kiváltott érzelmek, hatásmechanizmusok egysége valósul meg.

Improvizáció

Az improvizáció a tánc egyik megnyilvánulási formája, amelyben az alkotás és az előadás egyidejűsége érvényesül, és amely bonyolult agyi és idegrendszeri tevékenység során jön létre. Jellemzői: érzékelés, kreatív gondolkodás, spontaneitás, kifejezőkészség, tudatosság, koncentráció, kompozíciós készség, készenlét, energiaáramlás, amelynek térbeli, időbeli kiterjedése és dinamikai jellemzői vannak. Az improvizációs tánc gondolati és azonnali gyakorlati síkon valósul meg, amelynek feltétele az ismeret, a tudás. A tudás nyilvánvalóvá válik az improvizációban. Az tud igazán táncolni, aki tud improvizálni. A kiemelkedő táncos képes az improvizáció magas szintű megvalósítására. Az improvizáció azonban több alkalmazott tudásnál: az önkifejezés egyik módja. Egyszeri, megismételhetetlen, egyedi, csak akkor és csak rá, az egyénre jellemző valóság. A tánc formanyelvének és szerkezetének legmagasabb szintű megnyilatkozása mellett az improvizációban szerepet játszik az intuíció. Az intuíció szinonimái: érzelmi intelligencia, sugallat, megérzés, belső hang. Nincs köze az értelemhez, a gondolkodási folyamatokhoz, mégis

elősegítheti a probléma megoldását. Az improvizáció során lehetőségünk van arra, hogy lelkünk tudattalan titkait felszínre hozzuk. A spontán cselekvésből született alkotás során az emberiség ősi titkaival találkozhatunk. A tánc ezért archetípus.

A tánc improvizatív megvalósításához szükséges az aspektusváltás pessége, amely a spontán módon kialakult helyzetek megoldását segíti elő. A partnerhez, térhez való viszonyulás, alkalmazkodás és együttműködés is az aspektusváltás képességén alapszik, amely a gyors és megfelelő reakcióban is megnyilvánul. A variációs képesség táncos értelmezése, tulajdonképpen maga az improvizáció és annak sokszínűsége, a végtelen lehetőségek tárháza. A táncos alkotóképesség meghatározó eleme a fantázia és a kreativitás. Amint a táncos a tevékenység közhasznú formájából kilépve felkerül a színpadra, további képességekre van szüksége ahhoz, hogy a funkciójának megfelelő hatást érjen el. Ezek a teljesség igénye nélkül az előadói képességek, színpadi jelenlét, érzések és gondolatok közvetítése, stílusérzék, művészi megformálás.

A táncos improvizáció fejleszti az önismeretet. Az improvizáció során megvalósul a test birtokbavétele, a test felszabadítása, a testés a tértudat kialakulása. Az improvizáció elősegíti a pozitív énkép kialakulását, segít a megküzdésben, a feszültség levezetésében, és a lelki egészség megőrzéséhez is jelentősen hozzájárul.

Koreográfia

A színpadi tánc a koreografált mozgások körébe tartozik. A fogalom meghatározásának legrészletesebb összefoglalását Fügedi Balázs doktori értekezésében találtuk meg, aki 11 lexikon és értelmező kéziszótár adatait dolgozta fel. A koreográfia görög eredetű szó, jelentése táncmű tervezése, színpadra állítása. Érdekes adat számunkra, hogy ma már a koreográfia és a tánc jelírással történő lejegyzése különválik, de korábban koreográfusnak nevezték a koreográfiákat jelekkel megtervező és

lejegyző művészt is. A legelterjedtebb a magyar származású Lábán Rudolf táncpedagógus, koreográfus által megalkotott nemzetközi táncírás, amely elsőként foglalta egységbe a mozdulat térés időbeli kiterjedését. Tánctörténeti szempontból szintén érdekes adat számunkra az is, hogy a 19. századig a koreográfusok nevét meg sem említették, mivel a tánc csak kiegészítő szerepet töltött be a zenei és drámai színpadokon.

Fügedi Balázs sok szempontot figyelembe véve újszerű definíciót fogalmazott meg. Meghatározta általában a koreográfia főbb jellemzőit, és rávilágított arra, hogy a művészi hatás a legmeghatározóbb eleme a különböző műfajokban keletkezett koreográfiáknak.

A tánckoreográfia természetét tovább vizsgálva lényeges szempontra hívja fel a figyelmet George Balanchine. A táncot az különbözteti meg a mozgástól, hogy a mozgást kísérheti zene – a táncnak azonban a zenében kell kódoltnak lennie. Zene, ritmus és ezek kapcsolata a koreográfiával alapvető – de ezeken kívül fontos a feldolgozott téma, a tér kihasználása, a mozgás szimmetriája vagy aszimmetriája, dinamikája, s minden egyes gesztusnak és arckifejezésnek is nagy a szerepe.

A néző, a befogadó szemszögéből megállapíthatjuk, hogy a koreográfia absztrakt művészet, minden alkotás többféleképpen is értelmezhető. Az értelmezést meghatározza a nézők műveltsége és érzékenysége vagy nyitottsága. A megértéshez a mozgáson kívül egyéb eszközök – mint a jelmez, kellék, díszlet vagy a fény – is hozzájárulnak. Nehezebb azoknak a koreográfiáknak az értelmezése, amelyek megfejtéséhez irodalmi vagy történelmi ismeretekre van szükség.

A koreográfia megközelítése során nem hagyható ki a táncos szempontja sem, aki színre viszi az alkotást. A táncos a mozgás formanyelvén kommunikál, szerepet formál, együttműködik, érzéseket és gondolatokat közvetít. Fontos, hogy a koreográfus jól ismerje a táncosok felkészültségét és személyiségét. A koreográfia valamilyen módon viszonyul a táncoshoz, hiszen hangsúlyozza azt, amiben a táncosok jók, vagy elfedi,

amiben kevésbé kiválók. Fontos tényező az is, hogy az előadók ne csak technikailag azonosuljanak a feladattal, hanem a személyiségükkel is, egyébként nem érzik jól magukat benne, ami avatott nézői szemmel is könnyen tetten érhető.

A táncművészeti ág oktatásának intézményes formái Az alapfokú művészeti iskola

A tánctanulás hagyományos formái a megfigyelés, beleszületés, spontán tánctanulás, utánzás, amely során a nemzedékről nemzedékre átöröklődött a paraszti kultúra ma már csak igen kevés helyen létezik. Megszűntek azok a közösségek is, amelyekben a tánctudás az érvényesüléshez hozzátartozó fontos tényező volt. A táncpedagógia reformkori törekvéseit követően előtérbe került a tánc művészi megformálása és a tánc tanítása. A népiskolai oktatásban és a tanítóképzésben, sőt a testnevelőképzésben is elindult a néptánc oktatása a 1910-es évektől. Ez a folyamat 1952ben zárult le. Antal László írja a Tánctudományi Tanulmányok kötetben megjelent cikkében, hogy az 1970-es évektől a magyar néptánc a zenével és a képzőművészettel egyenrangú művészetté „nemesedett”, majd 1988-tól az első tanterv megjelenésétől komplexitása révén tantárgyként és tanszakként vált a köznevelés részévé. Köszönet és tisztelet illeti mindazokat a szakembereket, akik az első tanterv kidolgozásában szerepet vállaltak, hiszen az elhivatottságuk, a szakmaiságuk és az elkötelezettségük nélkül ma nem ünnepelhetnénk fennállásunk húszéves jubileumát.

A néptánc tanszak tantervének kidolgozói: Neuwirth Annamária, Salamon Ferencné, P. Vas János; lektorok: Foltin Jolán, Fülöpné dr. Tátrai Zsuzsa, Fügedi János

A modern-kortárstánc tanszak tantervének kidolgozói: Angelus Iván, Szalay Tamás, Jeszenszky Endre, Lőrinc Katalin, Gálik Éva, Földi Béla, Egerházi Attila

Összeállította: Angelus Iván, Szalay Tamás, lektorálta Bretus Mária, Uhrik Dóra

A balett tanszak tantervének kidolgozói: Hevesi Imre, Rajcsányiné Hartman Éva, Jaczó Ildikó, Stimácz Gabriella, Neuwirth Annamária

Összeállította Bretus Mária, lektorálta Uhrik Dóra

A társastánc tanszak tantervének kidolgozói: Sziliné Csáki Emília, Hevesi Imre

Összeállította Sziliné Csáki Emília, lektorálta: Bretus Mária

Az alapfokú művészeti iskolák palettája színesebb, gazdagabb lett, a többféle művészeti ág tanításával széles körű társadalmi igény kielégítésére nyílt lehetőség. A komoly szakmai munkát folytató, nagy hagyományokkal rendelkező táncegyüttesek pedagógusai felismerték, hogy az utánpótlás-nevelés egyetlen intézményes módja az alapfokú művészeti iskolai forma, ezért első lépésként tanulmányokba kezdtek a Magyar Táncművészeti Főiskolán (ma már Magyar Táncművészeti Egyetem), és sorra megalakultak a táncművészeti ágat oktató iskolák. Hasonlón cselekedtek a társastáncés moderntánc-stúdiók és a klasszikus balett tanítását korábban a művelődési házakban tanító táncművészek, oktatók. Az önkormányzati fenntartású zeneiskolák nem tudtak eleget tenni a felmerülő igényeknek, nem volt megfelelő infrastruktúra, ezért a táncművészeti ágat oktató iskolák zöme magánfenntartásban jött létre. Egyre nagyobb kereslet és igény mutatkozott a tánc tanulására, hiszen a táncos tevékenység a legkomplexebb fejlesztő hatásmechanizmussal rendelkezik, mert egyszerre hat a testre és a lélekre. A komplexitás abban is megnyilvánul, hogy a táncművészeti ág tanszakain építünk a társművészetek módszereire, és ötvözzük a társművészetek kifejezési formáit a képzőművészetektől kezdve a drámán át a zenéig.

A néptánc tanítása-tanulása nemzeti hagyományaink továbbörökítésének egyik intézményes formája, így a nemzeti identitás kialakításban

játszik lényeges szerepet. Az alapfokú művészeti iskolai képzés az országban működő kiváló táncegyüttesek számára biztosítja a táncosutánpótlást. A tánc és a tánchoz kapcsolódó népi kultúra, a népszokások megismerése és a néphagyományok megélése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a képzésben részt vevő fiatalok szoros és élő kapcsolatba kerüljenek a magyarországi és a hagyományokat leginkább őrző erdélyi, moldvai, gyimesi kultúrával, a határon túli magyarsággal, s ez alapot biztosít arra, hogy az alapfokú művészeti iskolai formákon túl egyéb keretek között is keressék a táncolás lehetőségét. Az egyik ilyen forma a táncház-mozgalom, amely mint módszer felkerült az UNESCO szellemi örökség listájára. A táncházban lehetőség nyílik arra, hogy az alapfokú művészeti iskolában megszerzett táncos tudást spontán módon alkalmazzák a résztvevők. A másik forma, amellyel az alapiskolai néptáncoktatásnak igen szoros kapcsolata van, a nagy múltú néptáncegyüttesek működése, amelynek utánpótlás-nevelése ma már az alapfokú művészeti iskolákban történik. A reprezentatív néptáncegyüttesek köré szerveződött alapfokú művészeti iskolák tanulói rendszeres résztvevői a minisztérium által meghirdetett országos tanulmányi versenyeknek és a szakmai szervezetek által meghirdetett országos szakmai versenyeknek, a Gyermekés Ifjúsági Néptánc Antológiának, az Országos Táncház-találkozónak. A társastáncosok, moderntáncosok a Magyar Látványtánc Sportszövetség által szervezett országos és európai bajnokságokon mutatkozhattak be.

Ahogyan a társadalmi igények és szükségletek változtak, és ahogy fejlődött, változott a nevelés-oktatás célja és szemlélete, szükségszerűvé vált a tanterv felülvizsgálata.

Az első módosításra 2004-ben került sor. Sajnos az alkotókról nincs meg az adatunk. Alapvető szempontváltásra a következő felülvizsgálatkor került sor, a munka 2009-ben indult, és az új tantervet 2012-ben vezették be.

Az információáramlás sebessége és jelentősége az internet elterjedésével fenekestül fordította fel az oktatást. Megváltoztak a tanulásról, a tudásról alkotott nézeteink, megváltozott a tudáskoncepció, a valós, használható tudás felértékelődött. Az egész életen át tartó tanulás nemcsak szlogen, hanem valódi kihívás és szükségszerűség is.

Jelentős tényező volt tehát annak a felismerése, hogy ma már nem lehet csak a régi módszerek alkalmazásával tanítani. „Új” (inkább újrafelfedezett) tanulásszervezési technikák és módszerek bevezetésére van szükség a mindennapi táncpedagógiai gyakorlat során. Ilyen módszerek például a differenciálás, a projektmódszer, a drámapedagógia és egyéb művészeti területek pedagógiai módszereinek adaptálása. A nevelő-oktató tevékenység hatékonysága érdekében egyre nagyobb az új együttműködési formák kialakításának a jelentősége is.

A korábbi tananyagközpontú szemléletet felváltotta a kompetenciaalapú fejlesztő pedagógia. A legnagyobb változás ebben a tekintetben a néptánc, a társastánc és a moderntánc tanszakon valósult meg, és a moderntánc tanszak, valamint a kortárstánc tanszak különválásához, azaz szerkezeti átalakuláshoz vezetett. Új tantárgyak és új tananyagstruktúra bevezetésére került sor. A tanterv egységes szerkezetének kialakítása, a jogszabályi forma, a keret jellegű szerkesztés egyszerű, áttekinthető és közérthető formába helyezte az alapfokú művészetoktatás tantervi programját. Az új tanterv nagyobb szabadságot biztosít a pedagógusoknak, az iskoláknak, teret enged a sajátos képzési rendszerek működésének. A tanulók kompetenciafejlesztése hangsúlyosabb szerepet kap, magában hordozza az új, alternatív pedagógiai módszerek alkalmazásának lehetőségét. Nagyobb szerephez jut a tanuló technikai felkészültségének kialakítása, amely révén a tanuló alkalmassá válik a különböző táncok újraalkotására. Az új tanterv igazodik a társadalmi és szakmai elvárásokhoz. Lehetőséget teremt a helyi hagyományok, a sajátos egyéni arculat érvényesülésére. A módosított tantárgyrendszer pontosabban határozza

meg a tanszakkal és tantárgyak tanításával szemben támasztott elvárásrendszert. A tananyag spirális elrendezése elősegíti, hogy a különböző képességű tanulók a képzési szintek végére egyéni ütemben sajátítsák el az előírt tananyagot.

A tantervfejlesztésben részt vevő szakemberek nevét azért tartjuk fontosnak megnevezni, mert a jogszabályi forma nem teszi lehetővé, hogy a nevük fennmaradjon.

Vezető koordinátor: dr. Hobaj Tünde

Táncművészeti ág szakmai vezető koordinátora: Demarcsek Zsuzsa

A néptánc tanszak vezető koordinátora: Mlinár Pál

Tantervírók: Mlinár Pál, Demarcsek Zsuzsa, Darmos István, Antal Roland, Neurwirth Annamária, Kovács Zsuzsanna; szakmai lektorok: Németh Ildikó, Juhász Erika, dr. Jakabné dr. Zórándi Mária

A társastánc tanszak szakmai vezető koordinátora: Sziliné Csáki Emília Tantervírók: Zsámboki Marcell, Bíró Csaba, Széll Rita; szakmai lek

tor: Rimányiné Kiss Anikó

A moderntánc tanszak szakmai vezető koordinátora: Szigeti Oktávia, Hodonszky Júlia

Tantervírók: Szigeti Oktávia, Hodonszky Júlia, Lőrincz Katalin, Gaál Mariann, Gál Eszter, ferenc Krisztina, Geisztné Gogolák Éva, Antal Roland; szakmai lektor: Szalay Tamás

A kortárstánc tanszak szakmai vezető koordinátora: Gaál Mariann Tantervírók: Gaál Mariann, Gál Eszter, Lőrincz Katalin, Antal Ro

land; szakmai lektorok: Szalay Tamás, Ferencz Krisztina

A balett tanszak vezető koordinátora: Renge Györgyi

Tantervírók: Renge Györgyi, Lőrincz Katalin, Széll Rita, Mlinár Pál, Demarcsek Zsuzsa, Sziliné Csáki Emília, Antal Roland; szakmai lektor: Uhrik Dóra

A következő igen fontos állomás volt a módosított tantervhez kapcsolódó szakmai anyag elkészítése, amely a Nézőpontváltás a művészetoktatásban címet viseli, ezen belül pedig a Nézőpontváltás a táncoktatásban címmel elkészült az online felületen (http://ofi.hu/alapfoku-muveszetoktatas) elérhető szakmai anyag.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal megbízásából a Magyar Művészetoktatásért Országos Szakmai Szervezet kapta a feladatot, hogy tekintse át az alapfokú művészetoktatás táncművészeti ágán bekövetkezett szakmai, módszertani és szemléletbeli változásokat, és készítsen el egy olyan szakmai anyagot, amely a táncpedagógusok számára nyújt konkrét és gyakorlati segítséget.

A szakmai és módszertani megújulás elemei: megtartani és továbbfejleszteni a régi bevált módszereket, eszközöket, eljárásokat, valamint új értékeket létrehozni, és beépíteni a pedagógiai gyakorlatba.

Arra törekedtünk, hogy a mindennapi gyakorlatban felmerülő problémákra, szakmai és módszertani felvetésekre próbáljunk alternatív lehetőségeket kínálni a pedagógusok számára. Az elkészült anyag adaptálható dokumentummintákat, módszertani jó gyakorlatokat, játékés feladatleírásokat is tartalmaz, amelyeket tanszakonként készítettünk el. A jó gyakorlatok megírására és megosztására széles körben biztosítottunk lehetőséget, az erről szóló felhívást eljuttattuk minden művészeti iskolának. Sajnos a kollégák alig éltek a lehetőséggel. A szakmai anyagok tanszakonként más-más struktúrában készültek el, tiszteletben tartva a tanszakok hagyományait, jellemzőit, bevett gyakorlatait és az alkotó pedagógusok szakmai szabadságát. Az egységes szerkezeti törekvések mellett az egyediség és a sokszínűség bemutatása is célunk volt.

Bízunk benne, hogy táncpedagógusok mindezeket a segédanyagokat sokféle módon, a saját arculatukra formálva, a beállítódásukra és hagyományaikra építve tudják a gyakorlatban alkalmazni. Felhívjuk a figyelmet a hálózati tanulás, a tudásmegosztás jelentőségére. Módszertani

megújulást eredményezhet az egész anyag átolvasása, egymás gyakorlatainak megismerése, esetleg átvétele, átalakítása.

A tanszaki munkacsoportokban a következő szakemberek dolgoztak: Szakmai vezető és koordinátor: Demarcsek Zsuzsa

Néptánc munkacsoport: Mlinár Pál munkacsoport-vezető, Demarcsek György, Szilágyi Zsolt, Demarcsek Zsuzsa

Társastánc munkacsoport: Sziliné Csáki Emília munkacsoport-vezető, Bíró Csaba, Zsámboki Marcell, Terdik-Tasi Tímea, Havas Márta

Modernés a kortárstánc munkacsoport: Gaál Mariann munkacsoport-vezető, Szigeti Oktávia, Ferencz Krisztina, Horváth Anikó, Léhnerné Orosz Anna

Balett munkacsoport: Renge Györgyi munkacsoport-vezető és Renge Kinga

Nyelvi lektor: Demarcsek György

Szerkesztő programozó: ifj. Demarcsek György

A 2013-ban bevezetett pedagógus-életpályamodell ismét új kihívások elé állította a szakmát. Az Oktatásés Kutatófejlesztő Intézet szakmai továbbképzéseket szervezett a táncművészeti ágon tanító pedagógusok számára, hogy közvetlenül segítséget kapjanak a portfólió készítéséhez, és a résztvevők pedagógiai módszertani és szakmai módszertani eszköztára bővüljön. A képzésvezetők dr. Mizerák Katalin és Demarcsek Zsuzsa voltak, akik az Oktatási Hivatal felkérésére elkészítették a Kiegészítő Útmutatót az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez. Alapfokú vészetoktatásTáncművészeti ág című segédanyagot.

A táncművészeti ágon az elmúlt húsz évben jelentős szakmai kiadványok jelentek meg. (Sajnos a feltérképezésükre még nem történt kísérlet.) A teljesség igénye nélkül közzéteszünk néhányat.

A közeljövő feladata, hogy ismételten felülvizsgáljuk a tantervet, és beválásvizsgálatot követően elvégezzük a módosításokat.

Fontos, hogy feltérképezzük a művészeti ág területén elért eredményeket, kutatásokat, hogy bemutassuk mindazokat az eredményeket, amelyeket a szakma elért.

Külön fejezetet érdemelne a tehetséggondozás és a hátránykompenzációs tevékenység, amely szintén nagy hagyományokkal rendelkezik, és magas színvonalon működik. Fel kell hívnunk a figyelmet arra is, hogy a táncművészeti ágon tanuló gyerekek milyen új közösségekhez tartoznak, milyen élményekben van részük, milyen sokszínű a tanórán kívüli tevékenységrendszer, amelyet a művészeti iskolák megvalósítanak, és milyen jelentős a művészeti iskolák kulturális szerepvállalása. Az elhivatott iskolák által a táncművészeti ág dinamikusan fejlődik, az utazó tanárok áldozatvállalásával a magas színvonalú művészetoktatás eljut a kisebb településekre is, esélyt adva ezzel a tehetséges tanulók továbbtanulásához, életminőségük változásához.

A tanulói létszámát tekintve a táncművészeti ág igen rangos helyen áll. Az ezt szemléltető ábrát a Magyar Művészetoktatásért Országos Szakmai Szervezet által szervezett konferencián 2017. december 7-én, a Művészetoktatás szerepvállalása a köznevelés megújuló rendszerében című tudásmegosztó, javaslattevő szakmai konferencián ismertette Lebanov József, a Köznevelési Stratégiai Főosztály főosztályvezetője.

Az utóbbi évek közös gondolkodásának eredménye az Ekvivalencia tanulmány, amelyet 2013-ban az EMMI felkérésére a Művészeti Szakgimnáziumok Szövetsége koordinálásával hoztak létre szakemberek. A három szakmai szervezet együttműködésével készült tanulmány Az alapfokú művészeti iskola és a művészeti szakközépiskolák közötti kapcsolatrendszerről és megfeleltethetőségéről címmel megtalálható az alábbi linken: http://www.musza.hu/letoltesek/ekvivalencia2013.pdf

A feladatot a Művészeti Szakközépiskolák Szövetsége (MŰSZA) koordinálta, a szervezőmunkában a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége (MZMSZ) és a Magyar Művészetoktatásért Országos Szakmai Szervezet (MAMOSZ) vett részt. A középfokú intézményekről a tanulmányokat a MŰSZA, az alapfokú művészeti iskolákról pedig

– a feladatot szakáganként megosztva – az MZMSZ és a MAMOSZ készítette. A tanulmánykötet az adott szakterületekről felkért szakértők írásaiból áll, amelyek hátterét résztanulmányok sora biztosította. A tanulmányok egységes szerkezet szerint készültek, minden szakterület reflektált a művészetoktatást érintő legfontosabb kérdésekre, és készült egy összefoglaló is a szakértők által felvetett legfontosabb állítások áttekinthetősége érdekében. Ezt a szakmai szervezetek vezetői hosszas egyeztetések után hozták kompromisszumos formába, tehát ez tekinthető mindhárom nagy szervezet közös álláspontjának.

Végül fontos megemlíteni, hogy mindegyik művészeti ágat érinti a jelenleg zajló országos hatókörű szakmai fejlesztés elindulása, amelynek kereteit egy kiemelt projekt biztosítja, A tanulók képesség-kibontakoztatásának elősegítése a köznevelési intézményekben címmel. Az EFOP-3.2.616-2016-00001 pályázat öt egyetem gondozásában valósul meg, köztük van a Magyar Táncművészeti Egyetem is. A szakmai fejlesztés során elkészült módszertani anyagokat pilotprogram keretében próbálják ki a bevont iskolák, és ha bizonyíthatóan beváltak, széles körben elérhetők lesznek. Ez a program is jelentősen hozzájárul a magyar művészetoktatás fejlődéséhez, és mutatja azt is, hogy a művészeti iskoláknak milyen nagy jelentőségük és szerepük van a magyar köznevelésben.

Irodalomjegyzék

Antal László: A(nép)táncművészeti nevelés egy lehetséges modellje, Tánctudományi Tanulmányok 2002–2003. szerk. vágó Zsuzsa. Magyar Tánctudományi Társaság, Budapest, 2005.

Balázs Katalin Kitka (szerk.): A szakrális körtánc meghatározása. Éltető Kör-Szakrális Körtánc (újság), 2007.

Balázs Katalin Münnich Ákos: Kreativitásra nevelés. Társadalmi célú reklámok tervezése a rajzórákon. In: Münnich Ákos (szerk.): A kreativitás többszempontú vizsgálata. Didakt Kiadó, Debrecen, 2011.

Barkoczi Ilona Klein Sándor: Gondolatok az alkotóképességről és vizsgálatának egyes problémáiról. Magyar Pszichológiai Szemle, 1968. 4. sz.

C. G. Jung: Az archetípusok és a kollektív tudattalan. Scolar Kiadó, Budapest, 2011. Czeizel Endre: Sors és tehetség. Urbis Könyvkiadó, Budapest, 2004.

Csíkszentmihályi Mihály: Kreativitás. A flow és a felfedezés. Akadémia Kiadó, Budapest, 2009.

Dienes Valéria: A Mozdulatról. Magyar Iparművészeti Főiskola Tipológia Tanszék, Budapest, 1979.

Fügedi Balázs: Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata. Doktori értekezés. Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar, Budapest, 2010.

Fügedi János: A táncnotáció hatása a mozgáskognitív képesség fejlődésére. Iskolakultúra, 2006, 11. sz. 108–122.

Fügedi János: Előszó. In: Laban Rudolf: Koreográfia. LHarmattan Kiadó, Budapest, 2008, 7–13.

Fügedi János: Laban Rudolf az új tánc útjainak látnoka. In: Laban Rudolf: Táncnak szentelt élet LHarmattan Kiadó, Budapest, 2009, 7–22.

Fügedi János: A táncírás használatának hatása a tánctanulásra. Hagyomány és újítás a táncművészetben, a táncpedagógiában és a tánckutatásban. Magyar Táncművészeti Főiskola Planétás Kiadó, Budapest, 2009.

Fügedi János: A magyarországi táncjelírás pedagógiai megújításának kezdetei. Perspektívák az új évezredben, a táncművészetben, a táncpedagógiában és a tánckutatásban. Magyar Táncművészeti Főiskola, Budapest, 2011.

Hamphrey, D.: A koreografálás művészete. Planétás Kiadó, Budapest, 2000.

Hamphrey, D: A koreográfusok különleges emberek Sorvezető. In: Fuchs Lívia (szerk.): Táncpoétikák. Szöveggyűjtemény a reneszánsztól a posztmodernig. LHarmattan Kiadó, Budapest, 2008, 173–186.

Könczei Csilla: Ötletek a tánc textológiai elemzéséhez. Korunk, IV. (1993), 9. 75–77. Lukianosz: Beszélgetés a táncról. Magyar Helikon Kiadó, Budapest, 1959.

Wigman, Mary: A tánc nyelvea tánc formái. In: Fuchs Lívia (szerk.): Táncpoétikák. Szöveggyűjtemény a reneszánsztól a posztmodernig. LHarmattan Kiadó, Budapest, 2008, 150–160.

Ratkó Lujza: A tánc mint tradíció a nyírségi paraszti kultúrában. Sóstói Múzeumfalu Baráti Köre, Nyíregyháza–Sóstófürdő, 1996.